Elutasította a román köztelevízió vezetőtanácsa szerdán Stelian Tănase elnök-vezérigazgató azon tervezetét, amelynek értelmében a hatalmas adósságokat felhalmozó TVR alkalmazottainak munkaidejét hat órára, a béreket pedig 20 százalékkal csökkentették volna.
2014. június 26., 19:152014. június 26., 19:15
Debreczeni Hajnal, a vezetőtanács RMDSZ által delegált tagja csütörtökön lapunknak megerősítette a hírügynökségi értesülést. A testület következő ülésére július 9-én kerül sor, Debreczeni szerint akkorra várnak Stelian Tănasétól alternatív javaslatot.
Az eddig ideiglenesen kinevezett Tănasét egyébként a parlament két házának múlt hétfői együttes ülésén választották ténylegesen a TVR elnökévé, akkor a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva máris arról beszélt, hogy a tévétársaság jelenlegi nyolc csatornája közül négy – a TVR News, a TVR 3, a TVR HD és a TVR Moldova – működését nem szavatolja a parlament által 1994-ben elfogadott, a televízió-társaság működését és felépítését előíró 41-es törvény, meglebegtetve ezek megszűntetésének lehetőségét. A mostani vezetőtanácsi ülésen viszont csak egy napirendi pont szerepelt, nem esett szó az említett csatornák sorsáról.
Amint arról már beszámoltunk, a bér- és munkaidő-csökkentésről szóló tervezet először május 28-án került a vezetőtanács napirendjére, ez ellen azonban az alkalmazottak egy része már előző nap japánsztrájkba kezdett, az ülés idején pedig mintegy kétszáz alkalmazott tiltakozott a bukaresti székház udvarán.
A testület végül elhalasztotta a döntést, Debreczeni Hajnal akkor azt nyilatkozta: a vezetőtanács határozottan ellenezte a javaslatot, alternatív megoldások keresését részesítve előnyben.
Dragoş Bocanaciu, a szakszervezet elnöke szerint például a társaság indokolatlanul nagy összegeket dob ki az ablakon külső munkatársak kifizetésére, külső műsorok gyártására, holott a TVR elég alkalmazottal rendelkezik ahhoz, hogy jó szervezés mellett saját műsorokkal töltse ki a műsorrácsot. A köztévénél 2012-ben nagyarányú leépítések voltak, 2013 végére mégis 787 866 013 lejes adósságot halmozott fel.
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
szóljon hozzá!