
Kedden osztották ki Csíkszeredában a Székelyföld kulturális folyóirat által az ősszel középiskolás diákok számára kiírt pályázatának díjait.
2015. december 23., 19:132015. december 23., 19:13
Az első díjat Sebestyén Rita, a másodikat Vajda Krisztián, a harmadik díjat pedig Laczkó Emőke nyerte el. Különdíjban részesült Bucs Anna, Rabocskai Zsófia és Takács Réka. A díjazott pályamunkákat a Székelyföld folyóirat a 2016. februári számában jelenteti meg. A pályázatra jelentkezők versben és prózában válaszolhatták meg november 30-áig: kik is ők? Az első három helyezett 1000, 750, illetve 500 lejes pénzjutalmat is kapott az elismeréssel.
Ki vagyok én? – az írókat, költőket, művészeket mindig is foglalkoztatta ez a kérdés, fogalmaztak ősszel a Székelyföld szerkesztői a pályázati felhívás szövegében. Ezért felkérték a 14–18. évükben járó középiskolásokat – akik nagyjából ebben a korban találják szemben magukat ezzel a kíváncsisággal –, hogy versben, prózában próbálják megválaszolni a kérdést.
„Vajon az vagyok én, aki a tükörben látszom? Székely vagyok? Magyar vagyok? Román vagyok? Csángó vagyok? Honnan jöttem? Hová megyek? Hol a helyem a világban? Próbáljunk meg hát bepillantani a tükör mögé! Hátha közelebb jutunk önmagunkhoz” – állt a kiírásban.
Versben maximum két-három alkotást, de 60 sornál nem többet, prózában legtöbb tízezer karaktert vártak november 30-áig a Székelyföld folyóirat csíkszeredai székelyhelyének postacímére.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!