Hirdetés

Üzenet haza: Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka

Wass Albert

Jövő héttől a nagyközönség is láthatja a Wass Albert-hagyaték darabjait

Fotó: Székelyhon

Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika – jelentette be Hankó Balázs innovációért és kultúráért felelős miniszter szerdán Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).

MTI

2026. március 18., 12:292026. március 18., 12:29

2026. március 18., 13:442026. március 18., 13:44

„Wass Albert író hagyatéka a magyar nemzet egybetartozását, történelmi küldetését rajzolja ki mindannyiunk számára” – hangsúlyozta a miniszter. Hankó Balázs elmondta, hogy

március 12-én hajnalban az Amerikai Egyesült Államokból, a floridai Jacksonville-ből indult el Magyarországra az a két nagy láda, amely az író regényeit, jegyzeteit, könyveit és ki nem adott írásait tartalmazta.

Hirdetés

„Meghatottság és csoda volt megérinteni ezeket a ládákat” – hangsúlyozta, és köszönetét fejezte ki az akcióért a Czegei Vass Alapítványnak, Takaró Mihály irodalomtörténésznek, valamint Rózsa Dávidnak, az OSZK főigazgatójának.

Jövő héttől a nagyközönség is láthatja a hagyaték darabjait:

Üzenet haza címmel március 26-án a hagyatékba betekintést nyújtó kiállítás nyílik az OSZK-ban.

„Egyedül a magyarságtudat teszi magyarrá a magyart és nemzetté a magyarul beszélő népet” – mondta Hankó Balázs, hozzátéve: „ezt valljuk nemzeti kultúránkban, ezért fordítottunk az elmúlt másfél évtizedben 650 milliárd forintot a magyar kultúra fejlesztésére, és megerősítésére szerte a Kárpát-hazában, és ezért fordítjuk forrásaink jelentős részét a magyar kultúra és a magyar nemzet határokon átívelő egyesítésére”.

Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója hangsúlyozta, hogy az OSZK elmúlt három évtizedének legnagyobb és legjelentősebb írói hagyatéka ez.

Kiemelte, hogy a Czege Alapítvány tizenhárom éven át tartó munkájának köszönhetően kerülhetett Magyarországra a hagyaték, amelynek gondozásában kiemelt szerepet játszott Takaró Mihály irodalomtörténész, valamint Hegyi Katalin, aki több éven keresztül dolgozta fel a hagyatékot.

Takaró Mihály az író életútjáról és az életmű összefüggéseiről szólva elmondta:

Idézet
Wass Albert a 20. századi magyarság minden lehetséges léthelyzetét meg- és végigélte,

hiszen az anyagországban született, majd 1920 után „határon túli magyarként”, 1940 és 1944 között „visszatért magyarként” tartották számon, 1945-től státusza „hontalan menekültre|, 1952-től haláláig pedig „emigránsra” változott. „Ez a titka és a magyarázata, hogy miért lehet az egyetemes magyarság írója” – mutatott rá.

Az író életútjából adódó állandó perspektívaváltásnak köszönhető, hogy Wass Albert írásművészete „páratlanul sokszínű”, egyetlen közös eleme a magyarság szolgálata – emelte ki az irodalomtörténész.

Az irodalomtörténész a kamarakiállítás anyagáról elmondta:

  • az első tárlóban az írónak az Erdélyi Világszövetség társelnöki pozíciójához kapcsolódó dokumentumai láthatók, valamint Szeleczky Zita színésznővel folytatott levelezésének egy darabja;
  • a második tárlóban eredeti kézírásos és gépelt kéziratok kaptak helyet,
  • a harmadik tárló pedig azt a Wass Albertet mutatja be, „akinek harca sohasem szűnt meg a magyarságért”. Ebben a részben az író az erdélyi magyarság történetét feldolgozó, angol nyelven megjelent kiadványai szerepelnek néhány családi fotó mellett.

korábban írtuk

Fél életen át halálra ítélten élni – Emlékezés a 25 éve elhunyt Wass Albertre
Fél életen át halálra ítélten élni – Emlékezés a 25 éve elhunyt Wass Albertre

A 2023-as esztendő a magyar olvasók körében Wass Albert születésének száztizenötödik és halálának huszonötödik évfordulója. De ki is Wass Albert? Egy rendkívül összetett személyiség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában

A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában
2026. november 03., kedd

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat
2026. november 02., hétfő

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2026. október 28., szerda

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon

Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon
2026. október 28., szerda

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor

Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon

Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon
2026. október 26., hétfő

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában

Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában
2026. október 21., szerda

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera

Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera
Hirdetés
Hirdetés