Hirdetés

Úton a vándorszínház, halad a szórványkaraván

A Vitéz László című élőszereplős vásári bábjátékot az Arad megyei Kisjenőn is előadták a gyerekeknek ezen a héten •  Fotó: Aradi Kamaraszínház

A Vitéz László című élőszereplős vásári bábjátékot az Arad megyei Kisjenőn is előadták a gyerekeknek ezen a héten

Fotó: Aradi Kamaraszínház

Arad, Temes és Hunyad megyei szórványtelepülésekre viszi „házhoz” a színházi élményt az Aradi Kamaraszínház ezen a héten. A turné során a Szegedi Pinceszínház és az aradi teátrum két legújabb koprodukcióját láthatja a közönség összesen hét településen a magyar kormány támogatásával. Tapasztó Ernő, a kamaraszínház vezetője beszélt a vándorszínházról a Krónikának.

Kiss Judit

2021. június 09., 18:582021. június 09., 18:58

Igazi vándorszínház, hiszen érezhetően örül a gyerek- és felnőttközönség is az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánjának – mondta el a Krónikának a teátrum vezetője, Tapasztó Ernő a héten kezdődött turnéjukról. Június 7–12. között immár harmadik alkalommal indult útnak a karaván, hogy eljuttassa előadásait azokhoz a szórványban élő magyarokhoz, akik amúgy nem, vagy csak nehezen jutnak el színházba.

Arad, Temes és Hunyad megyei szórványtelepülésekre viszi „házhoz” a színházi élményt az Aradi Kamaraszínház ezen a héten. A turné során a Szegedi Pinceszínház és az aradi teátrum két legújabb koprodukcióját láthatja a közönség összesen hét településen a magyar kormány támogatásával.

Hirdetés

Élő szereplős vásári bábjáték

Tapasztó Ernővel való beszélgetésünk időpontjában hétfőn délben éppen a Vitéz László és az elátkozott malom című előadást adták elő a kamaraszínház művészei az Arad megyei Kisjenőn, behallatszott a telefonba a lelkes gyerekzsivaj. Tapasztó Ernő azt mondta, gyereknek, felnőttnek, művésznek, közönségnek egyaránt lélek-emelő, felszabadító élmény, hogy a pandémia okozta bezártság hosszú időszaka után végre találkozhatnak a nézők a színházi élménnyel olyan településeken is, ahová általában is ritkán jut el valódi előadás.

A Vitéz László élő szereplős vásári bábjáték, amely Kemény Henrik művei alapján született meg Tapasztó Ernő rendezésében.

A harmadik szórványkaraván keretében átlépve Arad megye határait, a művészek ellátogatnak Temesvárra és a Hunyad megyei Dévára is, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekotthona lakóinak fognak játszani. „A gyerekek imádják a Vitéz Lászlót, telibe találtunk ezzel az előadásmóddal. Nagyon népes a közönség, és szerfelett élvezik a produkciót. Azt érezzük, valóban érdemes csinálni ezt a fajta színházat, hiszen egy ilyen kis településen is, mint Kisjenő, rengeteg gyerek összegyűlt, tele van a nagy kultúrház, elképesztően jó így játszani” – mondta Tapasztó Ernő.

Hozzátette, az idei karavánjuknak csak egy kis része az e heti, szombatig tartó periódus, minden helyszínen napközben a Vitéz Lászlót, este pedig Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című színdarabját játsszák, amelyet ő állított színpadra. Csokonai több mint 220 éves alkotása tele van modernitással és kiaknázásra váró lehetőségekkel, mindezeket játékosan felszínre hozva, sok zenével, egyfajta abszurd élő szereplős bábjátékként vitte színre a szegedi és az aradi társulat.

Szerelmi románc, ének, móka, nevetés, bábszínház hús-vér színészekkel – ezt ígéri a nézőknek a két előadás. Mindkettő a Déryné program keretében valósult meg a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciójában. Tapasztó Ernő azt is elmondta, június 27-én Nagybányán lépnek színpadra, az Atelier fesztiválra hívták meg a Karnyóné című előadást, ennek nagyon örülnek, mert rangos szemléről van szó.

Kulturális mintaprogram

Az Aradi Kamaraszínház fontos stratégiájának tekinti a gyermek- és ifjúsági korosztály megszólítását, színházba szoktatását, kultúrára való nevelését. A Vitéz Lászlóban generációk kedvenc népi hőse kel életre, és vág bele az elátkozott malom felszabadításába. Ördögökkel, szellemekkel hadakozik a csalafinta legény, aki világot látni indul. Az előadás hatéves kortól ajánlott.

Mindkét produkcióban játszik Éder Enikő, a Kamaraszínház közkedvelt színművésze is.

Kedden Temesváron játszott a karaván a Bánsági Magyar Napok keretében, valamint a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház stúdiótermében, szerdán az Arad megyei Pécskán folytatódott a turné. Csütörtökön az Arad megyei Kis-iratos lesz a következő állomás, pénteken, „hazagurul” a karaván, az aradiak is találkozhatnak a vándorcsapat művészeivel. Szombaton Déván, a Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekotthonában, a Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek is bemutatják a Vitéz László bábjátékot.

A turné Kisperegen ér véget, ahol szombat esti családi programnak szánják az előadást. Idén a művészek további helyszíneken is fellépnek a két produkcióval. A Szórvány Kulturális Karaván az Aradi Kamaraszínház kulturális mintaprogram értékű kezdeményezése, 2019-ben indult útnak, bebizonyítva, mennyire fontos, hogy a színház a vidéki embereket saját közegükben szólítsa meg. 2019-ben az iskolásokat Szente Béla – Gulyás Levente A kolozsvári bíró című gyerekelőadással örvendeztették meg, a felnőtt nézőket pedig Móricz Zsigmond három egyfelvonásos paraszt-tréfájából összegyúrt produkciója várta.

Az előadás-sorozat már akkor átlépte Arad megye határát, hiszen Déván is játszottak a Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek és a Magyar Házban.

A Zördög című előadás később eljutott a Temes megyei Ótelekre is. Tavaly Simonyifalva, Kisjenő, Kisiratos, Ágya, Nagyzerind, Nagyiratos és Kispereg szerepelt a karaván állomásai között. A világjárvány miatti nehézségek ellenére az Arad megyei településeken telt ház fogadta a Ki szívét osztja szét című produkciót, amelyet Varga Miklós színész-énekes főszereplésével és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes közreműködésével állított színpadra a kamaraszínház.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés