Hirdetés

Utolsó órában rögzített népi tudás a Mezőségi Fesztiválon

•  Fotó: teka.ro

Fotó: teka.ro

A kihalófélben lévő népi kultúrát rögzíti és igyekszik továbbadni a fiatalabb generációknak a hét végén immár 19. ízben tartandó szamosújvári Mezőségi Fesztivál, amelyen mintegy félezren vesznek részt – mondta el a Krónikának Balázs-Bécsi Attila, az eseményt szervező Téka Művelődési Alapítvány elnöke.

Kiss Judit

2015. október 21., 20:462015. október 21., 20:46

„A rendezvény majdnem két évtizedes történetére visszatekintve elmondható, hogy a kezdettekkor jóval több adatközlő – a környező településekről érkező néptáncos, népzenész és énekes – vett részt, és kevesebb külső érdeklődő érkezett. Mostanra sajnos megfordult az arány: egyre kevesebb a népművészeti értékeket, hagyományos népi kultúrát bemutató adatközlő, és egyre több a fiatalabb generációt képviselő érdeklődő” – fejtette ki Balázs-Bécsi Attila.

A magyarországi szakma is érdeklődik a Mezőség iránt

A fesztivál célja felfedezni, népszerűsíteni és szakmailag rögzíteni a mezőségi népi kultúra még élő értékeit, ugyanakkor találkozási lehetőséget biztosít az adatközlők számára. 15 mezőségi településről érkezik mintegy 130 idősebb – 60-65 év fölötti – adatközlő a Mezőségi Fesztiválra, hogy a régió népzene- és néptánckincsét bemutassa az összegyűlt szakmabelieknek és érdeklődőknek.

Nagykárolyi táncháztalálkozó

Néptánctalálkozót szervez október 24-én, szombaton Nagykárolyban a Rekettye Kulturális Egyesület. A tizenötödször tartandó találkozó a gyermekek és családok számára rendezett programokkal indul. Délután gálaműsor keretében lépnek színpadra amatőr és hivatásos táncegyüttesek, adatközlők. A Rekettye Kulturális Egyesület három tánccsoportja egész éves tevékenységét új színpadi produkciók formájában mutatja be, ezután hajnalig tartó, élőzenés táncház kezdődik.

Az alapítvány vezetője kiemelte, örvendetes, hogy akadnak olyan mezőségi települések, ahol összefognak, együtt lépnek fel az idősebbek és fiatalabbak, például a Kolozs megyei Visán. Balázs-Bécsi Attila azt is elmondta, több mint kétszázan érkeznek Magyarországról, hiszen ott is nagy az érdeklődés szakmai berkekben a mezőségi népi kultúra iránt: a Magyar Tudományos Akadémia néprajzi szakosztálya, koreográfusok és más szakmabeliek is felhasználják mindazt a tudásanyagot, amit a fesztiválon rögzítenek.

Az adatközlők legnagyobb része táncos, de énekesek és zenészek is megmutatják tudásukat a fesztiválon. Az ördöngösfüzesi Hideg Anna által énekelt népdalkincsből „Annus néni daloskönyve” címmel jelent meg kiadvány (könyv és DVD), amelyet korábban Magyarországon mutattak be, most pedig a 74 éves adatközlő jelenlétében Szamosújváron ismerheti meg a közönség. Az alapítvány elnöke azt is elmondta, a fesztiválon bemutatott anyagokat digitalizálja az Erdélyi Magyar Néptáncszövetség, így a jövőben felhasználhatóak lesznek az oktatásban, és bármikor az érdeklődők rendelkezésére bocsájtják, hiszen közkincs.

Spontánul felbukkanó értékek

„Az adatközlők egyénileg is bemutatkoznak a találkozón, de ennél érdekesebb a nagy közös táncház, amikor a spontán tánc során sokan meglepetéssel szolgálnak: olyan dolgokat csillantanak fel, olyan tudás kerül a felszínre, amit esetleg korábban nem is láttunk” – tette hozzá Balázs-Bécsi Attila. Kitért arra is, hogy a találkozó egyfajta számvetés is: évente megemlékeznek az időközben eltávozott adatközlőkről – idén például a néhány hónapja elhunyt Maneszes Márton magyarszováti prímásról.

„Minden még fellelhető értéket össze kell gyűjteni a népi kultúrából: az a generáció, amely még birtokolja a szervesen elsajátított népművészeti értékeket, már kihalóban van; az utolsó órában lehetőséget akarunk teremteni arra, hogy ezt a tudást rögzítsük. A fesztivál célja az is, hogy megmutassa, miként válhatnak ezek az értékek a mindennapok, a szórakozás részévé” – mutatott rá az alapítvány elnöke. A kétnapos rendezvényen – pénteken és szombaton – többek közt szakmai bemutatkozás, táncházak, fórum, kiállítás, könyvbemutató, mezőségi gyermektáncház várja a közönséget a szamosújvári Téka Házban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés