
Fotó: Balázs Katalin
Munkagépekkel és nagy erőkkel dolgoznak a gyergyószárhegyi Lázár-kastély udvarán lévő szobrok elszállításán, az épületekből pedig a kisplasztikákat és bútorzatot hordják ki. Mindent elvisznek, ami a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ tulajdona – egyelőre ideiglenesen.
2014. február 11., 19:212014. február 11., 19:21
Mint ismeretes, a Hargita Megyei Tanács alintézményeként működő központnak amiatt kell kiköltöznie a kastélyból, mert a tanácsnak nem sikerült megegyezni minden örökössel a bérleti díjat illetően. A műemlék épületben jelenleg a művészeti központ tizenkét alkalmazottja, valamint a polgármesteri hivatal emberei dolgoznak. A nagyméretű alkotásokat munkagépek segítségével mozdítják el helyükről, a szétszedhetőket pedig úgy tárolják, hogy alkotójuk később újra öszszerakhassa.
Kedden Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke – aki Szárhegyre látogatott, hogy megtudja, rendben halad-e a költözés – cáfolta az alkalmazottakkal tartott gyűlésen azon híreszteléseket, hogy a tizenkét személy munkahelye bármelyik percben megszűnhet. Tervekről is beszéltek: márciusra terveznek kiállítást a művészeti központ képeiből – ennek helyszínéről egyelőre nem született döntés.
„Sajnos több tárgyalás után sem sikerült megegyeznünk mindhárom tulajdonossal a kastély bérlését illetően. Amíg nem hozzuk ki az ingatlanból a művészeti központ összes leltári tárgyát, ez indok lehet a tulajdonosok számára az átvételi jegyzőkönyv aláírásának megtagadására, és a megyei tanácstól használati díjat kérhetnek, amire már volt példa\" – magyarázta a teljes kiürítés szükségességét Borboly.
Elmondása szerint a képeket és a kisebb műtárgyakat a szárhegyi alkotótábor használatában lévő Schola Vendégházban helyezték el. A bútoroknak, a nagyobb műtárgyaknak a szárhegyi önkormányzat biztosított zárt, a fából készült alkotásoknak pedig fedett tárhelyet. A kőből készült nagyobb alkotások ideiglenesen a Schola Vendégház udvarán, valamint az önkormányzat által biztosított területen kapnak helyet.
„A műtárgyak egy része már biztosan nem kerül vissza a kastélyba, kiváltképpen nem tárolásra, hisz értékesebb a kastély annál, hogy egyes helyiségeit raktárnak használják. Lehetséges, hogy múzeumként fog tovább működni az épület, de időszakos tárlatokra is szívesen rendelkezésre bocsátjuk az ott készült műveket, de ehhez várjuk a tulajdonosok összehangolt lépését\" – mutatott rá a tanácselnök.
Mint kifejtette, a többségi tulajdonos, a Lipthay család már korábban felajánlotta a megyei tanácsnak a használati jogot, ennek érvényesítéséhez azonban a másik két, összességében is kisebbségi tulajdonos hozzájárulása vagy a megosztást kimondó bírósági döntés szükséges.
Csergő Mária, a művészeti központ ideiglenesen megbízott igazgatója elmondta, minden alkotásnak van leltári értéke, mielőtt eredeti helyükről eltávolították volna, lefényképezték őket, és pontos nyilvántartást készítettek. Az új helyszíneken minden alkotás biztonságban van, ennek ellenére reméli, a mostani állapot csak ideiglenes.
„Reménykedem, hogy egyszer minden szobor a méltó helyére kerül. Ha nem vihetjük vissza a kastélyba, a szárhegyi központi parkban állítjuk fel, talapzatokat készítünk számukra\" – fogalmazott a jelenlegi igazgató.
Balázs Katalin
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!