Megalapításának 60. évfordulóját ünnepli a 2013/2014-es évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az évadot azonban nemcsak a kerek évforduló teszi különlegessé, hanem a napokban elkezdett költözés is.
2013. szeptember 04., 18:182013. szeptember 04., 18:18
Mivel a színház épületén átfogó felújítási munkálatokba kezdtek, a társulat egy \"szocreál\" épületben, a szakszervezetek művelődési házában játszik majd a következő két évben. „Tudjuk, hogy a közönségünk nem szereti azt az épületet, de azt reméljük, hogy érzik a felelősséget a színházunk iránt, és továbbra is eljönnek az előadásainkar, hiszen a közönség éltet egy társulatot\" – fejtette ki a szerdai évadnyitó sajtótájékoztatón Bessenyei István, a társulat művészeti igazgatója. Hozzátette: a költözés ugyan plusz terheket ró rájuk, de izgalmas lehetőség ugyanakkor, hisz az új helyzet még több munkára sarkallja őket: újabb és újabb élményekkel kell bombázniuk a közönséget ahhoz, hogy a nézőszámot megtartsák.
Az évadterv kapcsán az igazgató elmondta: nagyon sokszínű a kínálat, sok darabot visznek színre, továbbá számos csere- illetve vendégelőadást láthat majd a szatmári közönség. Az évfordulót egyébkén 2013. október 4. és 6. között ünnepi műsorral köszöntik, amelyen a közönség megtekintheti az évad első produkciójának díszelőadását, amely Móricz Zsigmond Rokonok című regényének színpadi adaptációja Babarczy László rendezésében.
A Rokonok mellett bérletben láthatják a nézők a Tasnádi testvérek által jegyzett Finitot. A Tasnádi István tollából származó színmű rendezője Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgató-főrendezője. Azok számára, akik idén is a társulattal töltenék az év utolsó napjait, az Eisemann Mihály, Somogyi Gyula és Zágon István szerzőhármas által írt Fekete Péter című zenés darabot kínálja a szatmári színház Bessenyei István, a társulat igazgatója rendezésében.
Emellett a korábbi években megszokottakkal ellentétben több stúdióelőadást is láthat majd a közönség, amelyekből stúdióbérletet is hirdet a társulat. Mivel a több mint 120 éves színházépület felújítási munkálatai miatt ebben az évadban több helyszínen is lesznek előadások, fontos szerephez jutnak a stúdióprodukciók. Egy részük a nagyszínpadi előadásokhoz hasonlóan a szakszervezetek művelődési házában kerül bemutatásra, színpadi nézőtérrel. A megszokottól eltérően több produkciót készít ebben az évadban a társulat az Ács Alajos Stúdióban is.
Az évad műsorkínálatában szerepel még a Kányádi Szilárd és Bessenyei Gedő István szerzőpáros által jegyzett Bűneink árán című produkció, amelyet Kányádi Szilárd rendez majd, és amely felolvasó-színházi keretek között kerül színre. A már említett, háromnapos 60 éves évforduló ünnepi műsorában szerepel még a budapesti Nemzeti Színház legfrissebb produkciója is, amely Tamási Áron Vitéz lélek című művének alapján készült előadás Vidnyánszky Attila színiigazgató rendezésében.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!