Hirdetés

Ünnepi évad kezdődik a marosvásárhelyi színházban

A marosvásárhelyi intézményesített színjátszás 70. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a 71., azaz a 2015/2016-os évadban.

Krónika

2015. szeptember 06., 20:112015. szeptember 06., 20:11

Az „eltolódás” annak köszönhető, hogy a marosvásárhelyi Székely Színház 1946. március 10-én tartotta első előadását, azaz kezdte első évadát, mely során júniusig 13 bemutatót tartottak. Így ugyanazon év őszén már a második évad kezdődött, 2015-ben pedig a hetvenegyedik. A jubileumi évadban a teátrum közlése szerint kiemelkedő rendezők előadásai, klasszikus remekművek és élesen kortárs tematikájú alkotások kerülnek színre, ugyanakkor különleges, az évfordulóhoz is kötődő kedvezmények várják a színházkedvelőket.

Keresztes Attila művészeti igazgató, a Tompa Miklós Társulat vezetője az évadkezdő gyűlésen kifejtette, hogy a társulat immár „művészi potenciálja színvonalán teljesít”. Az új évadban a tervek szerint hat nagytermi, egy kistermi, valamint egy underground termi bemutató kap helyet, de budapesti, katowicei, beregszászi és újvidéki társulatok vendégelőadásait is megtekinthetik az érdeklődők.

A társulattal olyan rendezők fognak dolgozni, mint Sorin Militaru, Keresztes Attila, Tasnádi Csaba, Mohácsi János, Mezei Kinga, valamint évtizedek után Tompa Gábor. A marosvásárhelyi közönség láthat majd operettet, drámát, kalandjátékot, fantasztikus játékot és improvizatív előadást is. Sorin Militaru Alfred Jarry szövegei alapján visz színre előadást, Keresztes Attila pedig Csehov Sirályát rendezi. Tasnádi Csaba a Csárdáskirálynőt, Mohácsi János pedig Molnár Ferenc Az üvegcipő című művét rendezi. Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok című történetét Ruszuly Ervin és Keresztes Attila közösen viszi színre, Tompa Gábor A tékozló fiú címmel, Mezei Kinga pedig Hamvas Béla művei nyomán Olbrin Joachim csodálatos utazása címmel rendez a vásárhelyi deszkákon.

Érdekesség, hogy a vendégelőadások sorában a budapesti Nemzeti Színház volt és jelenlegi igazgatójának egy-egy produkciója is szerepel. A szombathelyi Weöres Sándor Színház a Makrancos Kata, avagy a hárpia megzabolázása című Alföldi Róbert rendezte Shakespeare-előadásával, a Budapesti Nemzeti Színház és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház pedig a Zoltán újrateremtve című Vidnyánszky Attila által színre vitt Zelei Miklós-mű közös feldolgozásával lép fel Marosvásárhelyen.

A 70 éves évfordulóhoz kötődve idén 70 százalékosos kedvezménnyel válthatnak színházbérletet az 1946-os esztendő bármely napjának szülöttjei, valamint kétszemélyes tiszteletbérletben részesülnek azok, akik 1946. március 10-én születtek. Az előző évad bérletesei szeptember 30-áig újíthatják meg bérletüket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés