
Péntektől vasárnapig számos ünnepi rendezvénnyel készül a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata alapításának 60. évfordulója alkalmából. Bemutatják a Rokonok című Móricz-művet, de a Nemzeti Színház vendégszereplésére is sor kerül.
2013. október 03., 18:062013. október 03., 18:06
Alapításának 60. évfordulóját ünnepli hétvégén a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. A jubileumi program-sorozat október 4-én, pénteken kezdődik a színház előcsarnokában egy, a társulat elmúlt hat évtizedét bemutató fotókiállítással, majd este héttől tartják a hivatalos megnyitót, amelyet díszelőadás követ: a társulat Babarczy László Kossuth-díjas rendező irányításával játssza Móricz Zsigmond Rokonok című alkotását.
Szombaton reggel 9-től megkoszorúzzák az elhunyt színészek, illetve színházi munkatársak síremlékeit, majd fél egytől Tasnádon, Harag György emléktáblájánál helyeznek el virágokat. Délután fél négytől az Északi Színház pódiumtermében Ungvári Zrínyi Ildikó Képből van-e a színház teste? című könyvét mutatják be, öttől pedig az Ács Alajos Játékszínben Schwajda György Himnusz című műve lesz látható Csiki Zsolt rendezésében, héttől pedig a szakszervezetek művelődési házában a budapesti Nemzeti Színház Vendégjátékát tekinthetik meg az érdeklődők, Tamási Áron Vitéz Lélek című darabját Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező, a teátrum igazgatójának rendezésében.
Vasárnap 11-től az Ács Alajos Játékszínben Szabó József 1974-es filmjét, a Rút kiskacsát vetítik, majd délután háromtól ugyanott mutatják be Csirák Csaba 60 év krónikája című könyvét. Szintén a stúdióterem ad otthont a társulat alapítóival és volt tagjaival folytatott kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet Kötő József színháztörténész moderál. A gálaestre vasárnap este héttől kerül sor az Északi Színház nagytermében Kovács Levente rendezésében és konferálásával. Fellépnek a társulat örökös tagjai, volt és jelenlegi művészei, majd fél tíztől gyertyát gyújtanak az épület előtt az elhunyt művészek emlékére.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!