
Megalakulásának 10. évfordulóját ünnepli hétvégén a szatmárnémeti Brighella Bábszínház vendégtársulatok közreműködésével.
2013. október 24., 19:102013. október 24., 19:10
Az eseménysorozat programját ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón Bessenyei István, a Harag György Társulat – melynek keretében a bábtagozat megalakult – művészeti vezetője kifejtette: az idei év kettős ünnep a szatmári magyar színházkedvelők számára, októberben tartotta ugyanis alapításának 60. évfordulóját a színtársulat, míg a bábtársulat 10. születésnapját ünnepeli.
Bandura Emese, a Brighella Bábszínház vezetője elmondta: a bábozás Szatmárnémetiben ennél korábban indult, körülbelül 15 éve kezdett működni egy amatőr csapat, belőlük alakult később a magyar színtársulat tagozataként a hivatásos bábos társulat. Mint elmondta, a hétvégi ünnepségre minden volt és jelenlegi társulattagot meghívtak és szeretettel várnak mindenkit, aki szereti a bábelőadásokat. A társulatvezetőtől megtudtuk, jelenleg hat taggal működnek: Bandura Tibor, Nagy Anikó és Nagy Tamás bábszínészek mellett Bodor Judit báb- és díszlettervező és Bandura Emese színész-rendező alkotják az aktív csapat tagjait, míg Szilágyi Regina rendező, aki megalakulása óta vezette a bábszínházat, jelenleg szülési szabadságon van. Bandura Emese úgy vélte, igen sokat segített a szatmári bábosokon az, hogy Kovács Ildikó kolozsvári bábrendező, aki számos erdélyi és magyarországi bábtársulat beindulásánál segédkezett, felkarolta őket. A hétvégén állandó fotókiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők, amelynek helyszíne a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos Stúdióterme.
Péntek délután öttől a Brighella Pöttöm Panna című előadását tekintheti meg a közönság. A hétvégi születésnapi ünnepség hivatalos megnyitóját szombaton 11 órától tartják az Ács Alajos teremben, ahol ezt követően a pécsi MárkusZínház Mátyás király szárnyai című előadását nézhetik meg kicsik és nagyok. Délután hattól ugyancsak a pécsiek lépnek fel a Csongor és Tündével, vasárnap 11-től pedig a kaposvári BábSzínTér Vitéz László és a csodamalom című vendégelőadására várják az érdeklődőket.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!