Hirdetés

Uniter-díjasok a szentgyörgyi seregszemlén

•  Fotó: Barabás Zsolt

Fotó: Barabás Zsolt

Ezúttal Sepsiszentgyörgyön szervezik meg május 28. és június 4. között az 1992-ben alakult Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivált, amelyre a korábbi években Segesváron, Nagybányán és Szatmáron került sor.

Bencze Melinda

2014. május 21., 19:212014. május 21., 19:21

2014. május 21., 22:232014. május 21., 22:23

Radu Macrinici, a fesztivál igazgatója elmondta, összesen huszonkét előadás szerepel, ebből négy idén díjat nyert a Román Színházi Szövetség (Uniter) gáláján: a Bocsárdi László rendezte sepsiszentgyörgyi Hamlet, a Gianina Cărbunariu rendezte Tipografic Majuscul, a kolozsvári Sinkó Ferenc és Leta Popescu közreműködésével létrejött Parallel című független előadás, illetve a bukaresti Zic Zac.

Utóbbinak az utazási költségét és fellépési díját az ECOU Ifjúsági Egyesület finanszírozza, mivel a készítők, Andrea Gavriliu és Ştefan Lupu sepsiszentgyörgyi fiatalok korábban a szervezet tagjai voltak. Az ECOU önkéntesekkel is segít a rendezvény lebonyolításában.

A fesztiváligazgató ugyanakkor elmondta, a művelődésügyi minisztérium nem támogatta a fesztivált, így a tíznaposra tervezett rendezvényt két nappal le kellett rövidíteniük. Kiemelte, hogy a helyi közösség erejének köszönhetően jöhet létre a nemzetközi fesztivál, hiszen a helyi önkormányzat 50 ezer lejjel támogatta létrejöttét, míg a Kovászna Megyei Tanács ingyenes szállást biztosít Árkoson az összes fellépő számára.

Macrinici hozzátette, hogy azok az állami színházak, amelyek meghívást kaptak az eseményre, állják a saját utazási költségeiket, és nem kérnek fellépési díjat sem. A seregszemle végén díjazzák a legjobb előadást, a legjobb rendezést, a színpadi játékot, a színpadi zenét, a legjobb fő- és mellékszereplőket, valamint a legígéretesebb fiatal színészt is – utóbbit ugyancsak az ECOU Ifjúsági Egyesület kezdeményezésére, mondta Dan Ţopa, a házigazda Andrei Mureşanu Színház menedzsere.

„A díjakat sepsiszentgyörgyi képzőművészek ajánlották fel, műveikből kiállítást szerveznek, majd a gálán kiosztják az alkotásokat a díjazottaknak” – mondta Ţopa. A fesztivál előadásaira egységesen 10 lejért lehet belépőt váltani, ugyanakkor az érdeklődők 250 lejért bérletet is válthatnak, amely minden előadásra érvényes két személy részére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés