2011. augusztus 04., 08:272011. augusztus 04., 08:27
Amint a főszervezőtől megtudtuk, 30–40 széket és néhány matracot fognak kitenni a főutcára, a vasasüzlet előtti kis parkrészre, ide várják a kikapcsolódni vágyókat, akik halk zene mellett olvasgathatnak a könyvtártól ez alkalomra kölcsönzött körülbelül 80 könyvből.
Bogdan Georgescu szerint olyan köteteket válogattak, amelyekben kisebb lélegzetű, néhány óra alatt elolvasható művek vannak, emellett pedig hangsúlyt fektettek a helyi költőkre is. A délután kettőtől hétig tartó olvasást követően mindennap 30–40 percen keresztül rajzfilmeket vetítenek, esténként pedig koncertfilmeket tekinthetnek meg az érdeklődők.
Ez utóbbit egyébként elsősorban a művelődési ház zeneoktatásában részt vevő fiataloknak szánják, akik ez alkalommal a 80-as és 90-es évek nagyjainak leghíresebb fellépéseit nézhetik meg, többek között Shania Twain londoni koncertjét, Chik Corea híres New York-i koncertjét, továbbá olyan előadókkal ismerkedhetnek, mint Al Di Meola vagy Simply Red. Georgescu szerint ezzel egy alternatív kikapcsolódási lehetőséget akarnak kínálni, hogy ne csak a vendéglátó-ipari egységek teraszain való üldögéléssel teljenek az emberek üres órái.
A kezdeményező arról is beszámolt, hogy a projekt hírének hallatán megkeresték már a sörárusok, azonban nemet mondott az ajánlatukra. A főszervező szerint ettől nem maradnak szomjan az emberek – egy-egy teát ugyanis ők maguk készítenek a résztvevőknek. Bogdan Georgescu szerint ha az idei rendezvény iránt lesz érdeklődés, jövőre is megszervezik, és nem kizárt, hogy a délutáni, elsősorban felnőtteknek szóló programok mellett délelőttönként gyerekekkel is foglalkoznak majd.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!