
2010. augusztus 27., 10:212010. augusztus 27., 10:21
A művészek Kolozsvárról jöttek, ahol akkoriban már állandó társulat működött – idézte fel Biró Rozália alpolgármester. Hunnius A süketnéma című darabját öt héten át játszották Váradon nagy sikerrel. „Az ezt követő évtizedekben számos vendégtársulat megfordult a városban, egy-egy előadást nagyjából 560 néző látott, ami a mostani átlag sokszorosa” – magyarázta Hajdu Géza, a Szigligeti Társulat művésze. Nemsokára megszületett a gondolat, hogy a városnak saját színházépület és társulat kellene, de az elképzelés csak a 19. század végére valósult meg, hosszas huzavona után. Az első előadás centenáriumára felállított emléktábla kilencven év után, 1989 őszén a palota külső felújításakor elveszett, ezért került most a helyére új, amelyen az eredetivel megegyező szöveg olvasható. A tábla szövege a következő: „E városban, ez épületben a színpadról elhangzott első magyar szó emlékére 1798. augusztus 26–1898. augusztus 26. Hálás kegyelettel az úttörők iránt a Szigligeti-társaság kezdeményezésére Nagyvárad város közönsége.”
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.