
2009. április 24., 10:282009. április 24., 10:28
„A természetes kíváncsiságról, s arról, meddig merünk elmenni, hogy lelkiismeretünket megnyugtassuk; ezekről és még sok másról is szól a darab” – mondta el lapunk kérdésére a rendező. A Tamás evangéliumának szerzője a segesvári születésű Radu Macrinici, akit a kortárs román dráma egyik vezéregyéniségének tartanak.
Műveit számos nyelvre lefordították, s több európai nagyváros színpadain játszották már, többek között Párizsban, Madridban és Brüsszelben. Vadas elmondta: a társulat jó kapcsolatot ápol a drámaíróval, bár egyetlen darabját sem vitték még színre Nagyváradon. Macrinici egyébként jelen lesz a szombati bemutatón.
Mint ismeretes, a Szigligeti Társulat berkein belül az utóbbi időben nem volt békesség. Lapunkban is többször írtunk arról, hogy a trupp színészei a művészeti igazgató leváltását követelték, akinek lemondását sok huzavona után fogadta el végül a főigazgató. Az új igazgató kiléte jövő hónap elején derülhet ki, versenyvizsga után, jelen pillanatban tehát átmeneti időszakot él a társulat.
A rendező szerint azonban a belső feszültség nem befolyásolta a munka menetét. „A színész dolga, hogy dolgozzon” – jelentette ki. Hozzátette: természetesen nem élhettek a próbák során sem üvegkalitkában, nem zárkózhattak el teljesen az eseményektől, mégis úgy érzi, az alkotófolyamatot nem érintették a „külső” problémák.
A Tamás evangéliumában Pál Hunor alakítja az orvostanhallgató Espinosát, Dobos Imre az apa, Ababi Csilla a lány, Herman Ferenc pedig a fiú szerepében látható. Albert Alpár díszlete a stúdiószínpadon a sötét, piszkos, elhagyatott kápolna, amelyben a cselekmény zajlik. A darabot Borges Márk evangéliuma című elbeszélése ihlette, de a szerző szándékának megfelelően a valóságtól elrugaszkodottabb, kísérletező kedvű adaptációként értelmezhető Macrinici drámája.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.