
Fotó: Aradihírek.ro
Kibontották Feszty Árpád Krisztus temetése című, mérete miatt is különleges, 1913 óta Aradon található hármasképét, amely évtizedek óta raktárak mélyén hevert összetekerve – írta az Aradihírek.ro portál.
2017. március 06., 15:052017. március 06., 15:05
Szinte napra pontosan egy évvel azután, hogy az aradi Kölcsey Egyesület vezetősége bejelentette, újra a közönség elé szeretné tárni a megyei múzeum szépművészeti részlegének egyik legnagyobb műkincsét, március elsején kibontották a triptichont. A képek jó állapotban vannak, de azért restaurálnák őket, és valószínűleg egy éven belül, a Kultúrpalota nagytermének felújítása után az eredeti helyén állítanák ki a triptichont – mondta Fekete Károly, az egyesület alelnöke.
Feszty Firenzében festette a 13 méter hosszú és 4 méter magas festményt, Krisztus temetését, amelyet 1903-ban Budapesten állított ki, majd nemzetközi körútra indította. A triptichon első képe Jézus kereszthalálát ábrázolja, a második olajfestményen a temetési menet látható, míg a harmadikon a sír, a földre borulva imádkozó Máriával. A mű az aradi Kultúrpalota 1913-as megnyitásakor került a Maros-parti városba.
Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés nyomán, az elszakított területekkel együtt számos műkincs is az új, szomszédos államokhoz került, így lett a triptichon az aradi múzeumé, ahol az 1950-es évek végéig volt látható, utána letakarták, majd 1962-ben a raktárba száműzte a bibliai témájú műalkotást a kommunista hatalom. Amint az Aradihírek.ro portálon olvasható, a Kölcsey Egyesület kezdeményezése pozitív fogadtatásra talált a városvezetésnél, a megyei tanács és a megyei múzeum vezetőségénél, így a mintegy fél évszázada a raktárak mélyére száműzött triptichon a szépművészeti osztály első emeleti kiállítótermében lekerült a hengerekről (ez volt az egyetlen alkalmas helyszín az óriási festmény kibontásához).
„A hengerről, amelyre a triptichon volt feltekerve, először Liezen-Mayer Sándor Mátyás király című képe került le, majd a triptichon három darabja. Legelsőként a középső, a mintegy hét méter hosszú, amely a temetési menetet ábrázolja. Művészettörténeti szenzáció ez, mely a Kölcsey Egyesület kitartó munkájának, s nem utolsósorban a város- és megyevezetőség fogadókészségének köszönhető\" – számolt be az eseményről a múzeum vezetőségével, hazai és magyarországi művészettörténészekkel, képzőművész-restaurátorokkal együtt jelenlévő Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke.
Az Aradihírek.ro beszámolója szerint a Feszty-alkotás darabjait és az 5x4 méteres Liezen-Mayer-képet külön csévékre tekerték vissza, és a restaurálás megkezdéséig a múzeumban tárolják. „Úgy vélem, jó úton halad az ügy, hiszen román és magyar részről, egészen a művelődési minisztériumokig, mindenkinek felkeltettük az érdeklődését. A nagyszebeni Bruckenthal Múzeum és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark szakemberei is felajánlották a segítségüket, elhangzottak tervek határon átívelő együttműködésről is a helyreállítás kapcsán. A múzeumigazgató azt ígérte, hogy a Kultúrpalota nagytermének felújítása után az eredeti helyén állítanák ki a triptichont. Szerintem egy éven belül megvalósulhat ez\" – mondta Fekete Károly.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!