Fizikai színház: újfajta nyelv a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor teátrumban

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Új, Romániában még kevéssé ismert és alkalmazott színházi nyelvet használó, a mozgásszínház gyűjtőfogalmán túlmutató előadást mutat be a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata április elsején.

Krónika

2019. március 30., 13:452019. március 30., 13:45

A műfajilag – az angol physical theatre alapján – fizikai színházként meghatározható, Terméketlen szépség című előadás szereplői a szöveg mellett legalább ugyanekkora hangsúllyal kommunikálnak a testükkel, mozdulataikkal, és a zenének, illetve a ritmusnak is kiemelkedő szerep jut.

Az előadás rendező-koreográfusa, Andrea Gavriliu munkássága nem ismeretlen a székelyudvarhelyi közönség számára, szeptemberben ugyanis a 10. dráMA színházi találkozó vendége volt, és lenyűgözte a nézőket OST (Organic Sound Twist) című egyéni előadásával. A bemutatót beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Andrea Gavriliu úgy fogalmazott:

a fizikai színház egyik legfőbb jellemzője, hogy nem felismerhető, kategóriába sorolható táncstílusok jelennek meg benne, hanem a különböző stílusok tetszőleges ötvözetei. Egy másik lényeges elem a szöveg jelenléte, amelynek szerepe közvetíteni azt, amit a test nem tud.

„Romániában ez még új és ismeretlen színházi forma, de Európában már jó ideje hangsúlyosan jelen van a fizikai színház” – mutatott rá a Sepsiszentgyörgyön felnőtt alkotó. A rendező-koreográfus olvasmányaiból merített inspirációt a Terméketlen szépséghez, amely a kapcsolatokról, szerelemről, a szerelembe esés gondolatáról, „minden gyötrelemről, ami ezzel jár”, a szerelem abszurditásáról szól.

Gavriliu három könyvet emelt ki, amelyek alapján összeállította az előadást. Nagy hatással voltak rá egyrészt Charles Bukowski versei, amelyek közül egyet teljes egészében, egy másikból pedig egy részletet használt fel a szövegben. „A versek által a szerelem testi, érzékibb, gyötrelmesebb oldala van kihangsúlyozva” – magyarázta.

Másik inspirációs forrása, Bertrand Russell a téma filozofikusabb, tudományosabb oldalát képviseli, a boldogságot elhozó megoldások keresésének gondolatát. Radu Paraschivescu újságíró egyik könyve, noha nincs köze a szerelemhez, a harmadik, szórakoztatásra épülő rétegét adja a produkciónak, „hiszen egy előadásnak szórakoztatnia kell akkor is, ha közben megdolgoztatja az agyat”. A könyv az embernek a statisztikák, adatok iránti kényszeres igényéről szól, arról, hogy mindenre receptet és válaszokat akar.

A Terméketlen szépség díszlet- és jelmeztervezője Alexandru Petre, aki pályája elején tart, és Andrea szerint rendkívül tehetséges. Az előadás zeneszerzője Mihai Dobre, akinek neve sokaknak onnan lehet ismerős, hogy a Șuie Paparude együttes alapítótagja. A szokatlan színházi nyelv nagy kihívást jelentett a társulat tagjainak: Esti Norbert színművész elmondása szerint a próbafolyamat az egész csapatot kimozdította a komfortzónájából, a rutinból.

Idézet
Egy teljesen új nyelvet kellett rövid idő alatt elsajátítani, aztán használhatóvá fejleszteni”

– fogalmazott. Andrea Gavriliu egyébként színművészként kezdte pályafutását a Piatra Neamț-i társulatnál, miután Kolozsváron elvégezte a színművészeti egyetemet Bács Miklós osztályában, majd kezdő színészként fokozatosan jött rá arra, hogy sokkal inkább a mozgásszínház érdekli.

„Ahogyan ő is meghatározza magát, Andrea inkább koreográfus-rendező: nem puszta koreográfia, de még nem is rendezés, ahogy dolgozik” – mondta Zakariás Zalán, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője. A Terméketlen szépség bemutatója április 1-jén 19 órától lesz színpadi stúdiótérben. További előadások a hónapban: április 6., 18., 29.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról