2009. április 06., 10:162009. április 06., 10:16
Elmondta: az írónő megkereste őt néhány írásával, melyek a lap hétvégi művészeti rovatában meg is jelentek, jelennek. Bár tárcakötetként aposztrofálják, nem kifejezetten ezt a műfajt képviseli, ugyanis a tárca szigorúan újságírói műfaj, s ahhoz, hogy egy írás vegytiszta tárcának számítson, tulajdonképpen még az is számít, hol helyezik el az újságoldalon, és milyen módon tördelik. Nagy Erika nem újságcikknek szánta írásait, melyek közül néhány a műfaji elvárásokhoz képest kicsit hosszú is, de ez még soha nem volt akadály abban, hogy megjelenhessen a Bihar megyei napilapban.
A tárca, de egyébként a véleményműfajok általában az előző rendszerben nyilvánvaló okokból nem léteztek az újságokban – hangzott el a könyvbemutatón. Most, a 21. században újra hiánycikknek számít a véleményírás, mondta Dénes, hiszen a kor olvasói inkább a hírt keresik, mint az irodalmi értékű műveket. Váradon ettől függetlenül a 70-es, 80-as években is jelent meg tárca, jegyzet, novella a sajtóban.
Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója fontosnak tartotta megemlíteni néhány váradi újságíró nevét, akik a kilencvenes évek elején véleményműfajban dolgoztak: Tőke Csaba, Implon Irén, Fábián Imre nyitja az illusztris névsort, de nem szabad elfeledkezni Szilágyi Aladárról és Gittai Istvánról sem, akik mai napig rendszeresen publikálnak. Nagy Erika elmondta: a Szlovákiai Magyar Írók Társasága rendszeresen szervez összejöveteleket a fiatal íróknak, s úgy érzi, a foglalkozások által nőtt az alkotókedv az ifjakban. A felvidéki írónő a beszélgetés végén dedikálta kötetét.
A Magyar Autonóm Tartományról 1959-ben egy alkotói csoport tervezett könyvet megjelentetni, amelynek elkészültét Keszy-Harmath Sándor koordinálta. Az írásban huszonöt szakember vett részt, mindannyian különböző szakterületeken dolgoztak, és adatok ezrei révén nyújtottak képet az akkor még létező tartományról. A kötet azonban soha nem jelent meg. Mire nyomdába került volna, „kitört a botrány” – mesélte Nagy Béla, a néhai Keszy-Harmath veje, akinek most sikerült valóban kiadatnia a monográfiát, Volt egyszer egy autonómia címmel.
A szerzőket meghurcolták, épphogy sikerült megúszniuk a börtönbüntetést, az összes fellelhető kéziratot elkobozta az államhatóság. Miután Keszy-Harmath 1991-ben elhunyt, leánya és annak férje, Nagy Béla találta meg a monográfia egyetlen fellelhető kéziratát. A Nagy Béla gondozásában a budapesti Szabad Tér Kiadónál megjelent dokumentumkötetet Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban mutatták be.
„Kettős célt szolgál a kiadvány – mondta Nagy Béla. – Először is történelmi adathalmaz, amely más történészeket is inspirálhat, tájékoztathat erről a kevéssé ismert időszakról. Másrészt pedig valaki politikatörténetileg is utánajárhatna, és ki tudja, talán segítségül is szolgálhatna néhány mai probléma megoldásához.”
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.