Hirdetés

Új és régi könyvek a standokon

Huszonnyolc hazai és tizenegy magyarországi könyvkiadó standja kínál olvasnivalót a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában immár tizennegyedik alkalommal megrendezett nemzetközi könyvvásáron.

Máthé Éva

2008. november 07., 15:522008. november 07., 15:52

A Székelyföldi vízkerekek nyomában című képes összeállításért a csíkszeredai Pro-Print Kiadónak adták át a könyvvásár legszebb könyvének járó díjat a csütörtöki megnyitón.
„A malmok és ványolók világát megörökítő kiadvány Ádám Gyula fotóművész ötlete volt, és az ő képei kerültek a kötetbe, a szöveget pedig Cseke Gábor írta” – mondta Burus Endre a Pro-Print Kiadó igazgatója. A második díjat is a csíkszeredai kiadó nyerte el a Herczeg Ágnes kertépítő és Kesselyák Rita grafikus Szép és kies kertek című kötetével.

A legtöbb kiadó sikeres évként könyvelte el a 2008-as esztendőt. „Idén jelent meg a négyszázötvenedik könyvünk, és hamarosan az ötszázadik is nyomdába kerül. Ez Pomogáts Béla az Erdélyi Magyar Irodalom Története című, négykötetes munkájának első darabja lesz” – mondta el Tőzser József, az idén 15 éves Pallas–Akadémia Könyvkiadó vezetője. Utánnyomással ismét kiadták a kiadó főszerkesztője, Kozma Mária író Csillalla mester című könyvét, amelynek alapján januárban mesejátékot visz színre a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

„Minden új könyvünkre büszke vagyok, főként a 111 vers Brassóról és a 123 költemény Nagyenyedről című összeállításokra, mely utóbbi azért is fontos, mert a komoly történelmi múlttal rendelkező városban ma már egyre kevesebben beszélnek magyarul” – nyilatkozta H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója.

A Polis Kiadó munkatársa standjuk legszebb darabjaként Murádin László A Mátyás szobor és alkotója, Fadrusz János című kötetét és a Szabó Duci marosvásárhelyi színésznőt bemutató könyvet ajánlotta.

Könyvrégiségeket csak a kolozsvári Röser Ferenc szokott hozni a könyvvásárra. Az 1700-as évekből származó ritkaságok és Szántó György, illetve a felesége által dedikált kötetek is megtalálhatók az antikvárius standján.

A vásár keretében kétnapos rendezvénysorozatot szervezett a kolozsvári Koinonia Könyvkiadó, amelynek egyik szerzője Eginald Schlattner az idei könyvvásár hivatalos díszvendége. Pénteken vetítik a Schlattner regénye alapján készült A fejvesztett kakas című játékfilmet, majd az érdeklődők beszélgethetnek az erdélyi szász irodalom képviselőjével.

Derűs, szellemes időutazás

Egy Móra Ferenc-idézettel, „Engedjétek a történelmet a maga valóságában a gyerekekhez” – mottóval ismertette Györfi Zalán régész, történész a Marosvásárhelyt bemutató képes gyermekkönyvet szerdán a Kultúrpalota Tükörtermében. A tavaly útnak indított Kincses Képeskönyv sorozat első, Kolozsvárt bemutató kiadványa nyerte el a legutóbbi könyvvásár Szép Könyv díját.

A Projectograph Kft. és Koinónia Kiadó újabb „kincses” könyvét is Jánosi Andrea a város egykori és mai arcát bemutató csodálatos rajzai illusztrálják, közérthető, szellemes és információdús szövegét pedig Karácsony István, Lázok Klára, Novák Zoltán és Orbán János történészekkel konzultálva Zágoni Balázs írta. A kötet elsősorban 8–12 éves gyerekeknek készült, akiknek – szerencsére – már szó- és névmagyarázóban kell elmondani, hogy mi volt a kommunizmus és a Szekuritáté.

„A kötet vonulás az időben, a századokon és évszakokon keresztül; a képek bruegheliek, tehát csodálatosak. A könyv mosolyogni tanít, benne van Marosvásárhely sava-borsa: báj, derű és szellem sugárzik belőle, bizonyítéka annak, hogy e tájakon nemcsak harcoltak és szenvedtek az emberek, hanem boldogan éltek” – vélekedett Kovács András Ferenc költő.

A Marosvásárhelyről szóló kötet szándékosan befejezetlen: a Kolozsvárt bemutató kötettel ellentétben itt nincs „megjósolva” a város jövője, ugyanis a kiadó a könyvvásár idejére pályázatot hirdetett meg a kötet továbbgondolására – jelentette be Varga Réka, a Koinónia Kiadó munkatársa. A 8–12 éves gyerekek november 8-ig adhatják le Milyen lesz Marosvásárhely 100 év múlva? témában készített írásaikat és rajzaikat a Koinónia standján.

A legfiatalabb vásárlók

Simon György magyar szakos marosvásárhelyi tanár ötödik osztályos diákjait is elhozta a könyvvásár nyitónapjára. Nagy Csenge azzal büszkélkedett, hogy otthon több mint ezer könyvük van, és a Grimm testvérek válogatott meséi a kedvence. Smajda Annamária A két Lottit, Blága Annamária Krisztina pedig Judy Blume Amíg együtt a csapat című könyvét olvasta a legszívesebben. „Én egy csillagászati könyvet szeretnék vásárolni. Biztosan nagyon drágák, de délután visszajövök, addig megmondom a szüleimnek, hogy mennyi pénz kellene” – mondta Zág Sándor Csongor. Volt, aki már elő is készítette a pénztárcáját: Rácz Orsolya Renáta mint mondta, feltétlenül megvásárolja a Marosvásárhelyről szóló képeskönyvet, és még valamilyen csillagászati kiadványt is szeretne. Márkus Ilona Borbála kedvence a Gőgös Gúnár Gedeon, és elmondása szerint ha valami nagyon megtetszik neki, biztosan visszatér vasárnap délutánig, és vásárolni fog.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés