
2011. június 01., 09:302011. június 01., 09:30
A 30 éves múltra visszatekintő Régizene Fesztivál idén július 11–17. között zajlik Csíkszeredában. A rendezvény Románia legrégebbi, legnagyobb és legrangosabb régizenei eseménye, amelyen a hazai és külföldi előadók legjobbjai lépnek fel, koncertjeiken a középkori, reneszánsz és barokk korok zenéjét szólaltatva meg. A fesztiválon a muzsikusokon kívül a képzőművészeknek is fontos szerep jutott már korábban is, hiszen az ideérkezett énekmondókat, zenészeket egy-egy helyi képzőművész készítette emlékplakettel ajándékozták meg a szervezők. Ezt a hagyományt szerette volna felújítani és kiszélesíteni a kulturális központ a februárban meghirdetett pályázatával.
„A kiírás úgy szólt, hogy az alkotásnak kapcsolódnia kell valamilyen formában speciálisan a csíkszeredai régizenéhez, a fesztiválhoz” – magyarázta Botár László, a Hargita Megyei Kulturális Központ képzőművészeti irányítója. Az alkotások bármilyen természetes anyagból, bármilyen technika alkalmazásával készülhettek, leadási határidejük április volt. Összesen kilenc művésztől érkezett be pályamű, többek között grafikák és kerámiamunkák. A kulturális központ munkatársaiból, illetve több szakemberből álló zsűri végül a borszéki Móga Attila szobrászművész égetett agyagból készült plakettjét ítélte a legjobbnak, amelyen a Mikó-vár – a rendezvény indulási helyszíne – látható, valamint egy fuvolás lány korabeli viseletben. A pályázat nyertesét 500 lejjel jutalmazták. Az alkotást jelenleg sokszorosítják. Értesüléseink szerint jövőre ismét kiírják a pályázatot.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
szóljon hozzá!