Hirdetés

Új lendület a művelődésszervezésben

Kovács Árpád művészettörténész (képünkön), a kulturális intézmény munkatársa töltheti be a székelyudvarhelyi Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) márciusban – Szőcs Endre felmondását követően – megüresedett menedzseri posztját.

2013. augusztus 01., 18:322013. augusztus 01., 18:32

Az igazgatói állásra kiírt pályázatra a forrásközpont három munkatársa jelentkezett, az eredményt szerdán délután tette közzé a Hargita Megyei Tanács illetékes osztálya. A márciusban leköszönt Szőcs – aki időközben megpályázta és el is nyerte a székelyudvarhelyi városi könyvtár menedzseri posztját – döntése indoklásául elmondta: az intézményt fenntartó megyei tanácsnak sem költségvetési, sem pedig kulturális politikájával nem tudott azonosulni.

A felmondást követően ideglenesen László Judit, a kulturális intézet művészeti tanácsadója látta el az igazgatói teendőket. A menedzseri tisztség betöltésére kiírt versenyvizsgára hárman jelentkeztek: László Judit és P. Buzogány Árpád, a HMHF művészeti tanácsadói, valamint Kovács Árpád művészettörténész.

A leadott pályázati anyagoknak hároméves (2013–2016-os időszakra vonatkozó) menedzsmenttervet is kellett tartalmazniuk, melyben a pályázók konkrét megoldásokat javasolnak az intézmény működésére vonatkozóan, vázolják a várt eredményeket, illetve a tervek kivitelezéséhez szükséges forrásokat. A követelmények között a felsőfokú (társadalomtudományi, gazdasági vagy jogi) végzettség mellett legkevesebb ötéves, a kultúraszervezés terén szerzett szakmai tapasztalat, illetve a menedzseri felkészültség is szerepelt.

A menedzseri tervek megvédése július 23-án, eredményhirdetés pedig július 24-én volt, az óvásokat 26–29. között lehetett benyújtani, a végeleges eredményt pedig szerdán közölték. László Judit fellebbezését követően Kovács Árpád 7,95-ös értékeléssel lett a legjobb, a vizsgáztató bizottság László Judit pályázatát 7,90-re, P. Buzogány Árpádét pedig 7,53-ra értékelte.

Kovács Árpád szerint a HMHF nem váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeket, tehát elsősorban új lendületre, szemléletváltásra van szükség. „Egy kreatív, innovatív, összetartó csapattal nagyon sok olyan programot lehet majd szervezni, amilyeneket eddig nem tartottunk fontosnak, de amilyenekre a megyében és Udvarhelyszéken igény van. Azt szeretném, ha megbízatásom végére a Forrásközpont a megye egyik vezető kulturális intézménye lenne. Szeretnék aktív együttműködést kialakítani a vidéki önkormányzatokkal, a vidéki civil szervezetekkel és az egyházakkal, és ezt kulturális programok, események szervezésében kamatoztatni – vázolta a terveket Kovács. – Kiemelt célom az udvarhelyszéki fiatal tehetségek támogatása, erre több programot ajánlottam: egyrészt egy ösztöndíjrendszer bevezetését, másrészt továbbképzések megrendezését vidéki, kulturális területen dolgozó szakemberek számára. De rendkívül fontos célkitűzés a székely szimbólumok – a székely népviselettől, a székely kapukon át a székely termékekig – népszerűsítése, kutatása, hisz a Forrásközpont a Hargita megyei turizmus támogatásában is szerepet vállalna” – sorolta. Az új vezető szerint fontos ösztönözni a munkatársakat, erősíteni a csapatszellemet.

Kovács Eszter

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
Hirdetés
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
Hirdetés
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
Hirdetés
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
2025. november 22., szombat

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról

A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról
2025. november 21., péntek

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról

Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról
Hirdetés
Hirdetés