
Megújítandó műemlék. Az egykori katonanevelde klasszicista épülete Kézdin
Fotó: kezdimuemlekepuletei.wordpress.com
Új kulturális és szabadidőközpont készül el Kézdivásárhelyen 2023 novemberére – erre írta alá a finanszírozási szerződést Bokor Tibor polgármester – jelentette be a háromszéki város önkormányzata. A két projektet az Európai Unió támogatja, összértékük több mint 30 millió lej.
2020. május 03., 09:282020. május 03., 09:28
„Egy álom válik valóra. Kitartó, de nehéz munka vezetett idáig, a lehető összes finanszírozási alapnál és állami szervezetnél próbálkoztunk e két pályázat leadására, mindeddig sikertelenül. Rengeteg visszautasítás után végre teljesül a vágyunk, és felújíthatjuk városunk egyik impozáns épületét, a kaszárnyát, és rendezhetjük az úgynevezett Dac-tó körüli környéket is” – fogalmazott Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere.
A székely katonaneveldét, a kaszárnyaként közismert épületet 1994-ben kapta vissza a város, jelenleg elhanyagolt állapotban van. Amint a polgármesteri hivatal közleményében olvasható, az épület belső tere alkalmas lesz kisebb koncertek, zenei rendezvények befogadására is. Az A kategóriás műemlék épületet felújítják, rendezik és újraosztják a belső tereit. A beruházás összértéke áfával 21 542 435 lej.
A városvezetés azt is bejelentette, az úgynevezett Dac-tó pályázata az elhanyagolt és kihasználatlan területet és zöldövezetet, valamint a tó környékét gondolja újra, és korszerű szabadidős központtá alakítja. A tér összfelülete 24 107 négyzetméter, ebből 7 160 négyzetmétert tesz ki a tó.
Továbbá kialakítanak játszóteret és különböző szabadidős tevékenységekre alkalmas részeket.
A pályázatban ugyanakkor szerepel egy olyan terület létrehozása, ahol a tanárok különféle szabadtéri tevékenységeket szervezhetnek, különös tekintettel a biodiverzitás közvetlen tanulmányozására, valamint az oktatáson kívüli tevékenységek, az ökológia, a biodiverzitás és a környezetvédelem témáira. A beruházás összértéke áfával 9 098 860 lej.
A két pályázat vissza nem térítendő összege közel 23 millió, az önkormányzat önrésze 8 millió lej. A munkálatok befejezésének határideje 2023. november 30. A finanszírozási szerződés aláírása után a tervezés, majd a munkálat meghirdetése következik.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!