Új fejezet elkezdődésére van kilátás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál, visszatérnének a „félretett” művészek

Új korszak kezdődhet a vásárhelyi színház életében Gáspárik Attila vezérigazgató lemondásával

Visszatérne művészeti igazgatói tisztségébe a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mindkét társulatának vezetője, Keresztes Attila és Nicu Mihoc is. Mindketten azok után döntöttek így, hogy az intézmény vezérigazgatója, Gáspárik Attila – akivel már nem tudtak együtt dolgozni – a magyar tagozat nyomására kedden benyújtotta felmondását. Keresztessel és Mihockal együtt más művészek is szívesen visszatérnének eddigi munkahelyükre.

Szucher Ervin

2022. szeptember 07., 20:442022. szeptember 07., 20:44

2022. szeptember 07., 23:312022. szeptember 07., 23:31

Visszaállhat a nyugodt munkalégkör, és visszatérhetnek a szélnek eresztett társulatvezetők, rendezők és színészek Gáspárik Attilának, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának felmondása után. Mindezt az érintettek nyilatkozták a Krónikának, azok a művészek, akiknek a színi direktor arrogáns magatartásával és bosszúálló döntéseivel az utóbbi időben ellehetetlenítette a munkáját.

Egy nappal Gáspárik bejelentése után a kulisszák mögé visszatért a felszabadult hangulat. Az alkalmazottak többsége örült a várva várt távozásnak, és abbeli reményét fejezte ki, hogy

Idézet
ennél rosszabb ember már úgysem jöhet”.

A két volt társulatvezető nyugalomra intett mindenkit, hiszen szerintük semmi szükség az indulatok további felkorbácsolására, a bosszúnak meg végképp nincs helye. Szerintük a magyar tagozat színészei által megfogalmazott távozási felszólítás, illetve a kedd délutántól tapasztalható reakcióhullám bőven elegendő, hogy ráébressze Gáspárik Attilát arra: valahol tévedett.

Visszatérnének a művészeti igazgatók

Lapunk megkeresésére mindkét művészeti igazgató, a Tompa Miklós Társulatot tíz éve vezető Keresztes Attila, valamint a Liviu Rebreanu Társulat élén álló Nicu Mihoc megerősítette, hogy egy Gáspárik nélküli színházba szívesen visszatérne. Mint ismert, a 2022/23-as idény kezdete előtt előbbinek a vezérigazgató ajtót mutatott, utóbbi meg szolidaritásból mondott fel.

Egyébként Mihoc felmondásának az az előzménye, hogy az állás nélkül maradt Keresztest alkalmazni szerette volna rendezőként a román tagozatra, de Gáspárik közbeszólt, és megtiltotta. Ugyanakkor arra próbálta kötelezni Mihocot, hogy hosszabbítson szerződést Radu Anastasszal, aki két év alatt nem igazán alkotott felejthetetlent Marosvásárhelyen.

Idézet
Azt mondta, ha nem kell nekem a román tagozaton, akkor ő alkalmazza a magyar tagozatra. Csak azt nem magyarázta el, hogy milyen munkakörbe, hisz a Moldovai Köztársaságból érkező kolléga nem tud magyarul”

– mesélte Mihoc.

Szerinte azok után, hogy az első mandátumában kimondottan jó dolgokat tett a színházért és a közönségért, a következő öt évben Gáspárik megpróbálta átvenni mindkét társulat irányítását. Kérdésünkre, hogy ilyen körülmények közt a román tagozat szándékozott-e a magyar társulat tiltakozó leveléhez hasonlóval fordulni a vezérigazgatóhoz, a volt művészeti vezető úgy vélte, hogy amennyiben szükség lett volna erre, mindenképpen.

Micu Mihoc azonban megjegyezte, bár lépten-nyomon éreztette, hogy ki a főnök a színházban, Gáspárik viszonya nem romlott meg annyira a román tagozattal, mint a magyarral. „Sajnos a második mandátuma alatt Gáspárik Attila teljhatalmú kiskirályként viselkedett a színházban. Nem lehetett vele normálisan tárgyalni, vagy érvek mentén vitázni. Ő mindegyre kikelt a képéből, üvöltött, fenyegetőzött, mindenkit megalázott. Nem fogta fel, hogy egy vezérigazgató nem a színészek főnöke, akiket mindegyre kérdőre vonjon és letoljon. Ez egy színház, egy művelődési intézmény, nem a ciulniţai mezőgazdasági termelőszövetkezet! Most sem értem, hogy ott, ahol nincsenek gondok, miért kell gerjeszteni?! Nekem fáj, hogy minden, amit ez az ember épített – merthogy az első öt évben, igenis, épített –, később ő maga rombolta le” – hangsúlyozta Nicu Mihoc.

Hozzátette, az ő lelke tiszta, nem érez semmiféle bosszúvágyat, és a történtek ellenére is bármikor kezet tudna nyújtani egykori jó kollégájának.

„Szakítás” telefonos üzenetben

Megbízott igazgatói minőségében Gáspárik nemcsak a magyar társulatvezető szerződését nem volt hajlandó meghosszabbítani, hanem a szakma által rendkívül tehetségesnek tartott Adrian Iclenzan rendezőtől vagy a közönségkedvencnek számító Nagy Istvántól is megvált. A maga 63 esztendejével a magyar tagozat rangidősének számító művészt Messengeren értesítette, hogy társulattagként többé nem számít rá.

„Egy általam kieszközölt későbbi beszélgetésen elmondta, hogy fiatalítani szeretné a társulatot, ezért csak külsősként számít rám. Túl sok öreget nem láttam magam körül, ha csak én nem számítok annak, hisz az utánam következő Henn János és Sebestyén Aba is mindössze ötven körüliek. Mi tagadás, döntése meglepett, annál is inkább, mivel az éves kiértékelőn mindenből maximális pontszámot kaptam” – jegyezte meg keserű szájízzel Nagy István, aki a nyugdíjazás mellett döntött.

Gáspárik lemondása után viszont már arról beszélt, hogy szívesen folytatná az együttműködést a társulattal.

Az igazgató gesztusa az egyszerű nézők számára is megmagyarázhatatlan: a színházlátogatók jól emlékeznek arra az időszakra, amikor Nagy és Gáspárik számos kabaréjelenetet írt, rendezett és játszott együtt. Egy idő után útjaik szétváltak: előbbi a rádiózást volt kénytelen választani, utóbbi az RMDSZ hathatós segítségével hirtelenjében médiaszakemberré vált, és az Audiovizuális Tanács (CNA) tagjaként, majd alelnökeként tevékenykedett, később pedig a Művészeti Egyetem rektori székébe került. Közben egyikük sem szakadt el teljesen a színháztól, de útjaik ritkán keresztezték egymást.

Gáspárik soha többé nem tért vissza a Gruppen-Hecc kabarétársulatba, Nagy viszont igent mondott Keresztes Attila tavaly nyáron tett ajánlatára, és huszonkét év után felállt a Rádió GaGa mikrofonjától, és a színházhoz szerződött. Menesztése kapcsán a vezérigazgató azt hangoztatta a színházban, hogy

Idézet
nem kell sajnálni, van miből megélnie, hiszen rengeteg pénzt kapott a rádiónál birtokolt résztulajdon eladásából”.

Gáspárik tizenegy éves igazgatósága alatt szinte egy teljes társulatra való magyar színész távozott Marosvásárhelyről, olyanok, akiknek (akár személyes) okokból nem hosszabbította meg a szerződését, vagy azok nem bírva a mindennapos megalázást, önként mondtak fel. A nyugdíjba vonultak közül olyan is akadt – például az azóta elhunyt Mende Gaby – aki megfogadta, hogy amíg nem történik változás az intézmény élén, nem lépi át a színház küszöbét.

A szülinapi felköszöntés visszaköszönt

A korábban vakvágányra helyezettek közül nem mindenki olyan kíméletes a távozó színi direktorral szemben, mint a két vakvágányra helyezett művészeti vezető. A nyolc évvel korábban menesztett Csíki Hajnal a Facebookra feltöltött és rengeteg lájkot kapott szatirikus versével üdvözölte Gáspárik Attila lemondását. A színésznő, aki a videóban emeli poharát az eseményre, említést tesz arról a 2014-es eseményről, amikor a Figaró előadást félbeszakítva, teljesen rendhagyó módon a színpadon köszöntötték fel Gáspárikot.

Amint arról annak idején beszámoltunk,

a színészeket arra kötelezték, hogy vonuljanak az elsötétült színpadra, és énekeljék el az Éljen sokáig! és Mulţi ani trăiască! magyar és román nyelvű köszöntőt.

A vezérigazgató, aki megjátszotta, hogy semmit nem tud a spontánnak tűnő eseményről, aznap töltötte a 49. életévét. Csíki megtagadta a vezérigazgató ajnározását, ezért állítása szerint rövid időn belül repülnie kellett a színháztól. Most a „Lemondott a diri, az überpojáca!” kezdetű verssel köszönt vissza az immár 58. életévébe lépett direktornak.

Épületfelújítás tettek és a hangzatos nyilatkozatok között

A Klaus Iohannisnak államfőnek címzett lemondó levelével Gáspárik Attila azt a látszatot próbálja kelteni, hogy nem a színészek nyomására áll fel a bársonyszékből, hanem a román állam nemtörődömsége miatt. Az elnöknek felrótta, hogy a színház épületét fél évszázaddal ezelőtt adták át, az intézmény fenntartója, a művelődési minisztérium azóta egyetlen átfogóbb korszerűsítési munkálatot sem végzett. Az elengedhetetlen renoválás a kormányprogram részét is képviseli, ennek dacára nem történt semmi. Az elmúlt időszakban számtalan ígéret született, legutóbb a nyár folyamán a Marosvásárhelyre látogató Lucian Romaşcanu miniszter szájából.

Demeter András államtitkár szerint azonban nem épp úgy állnak a dolgok, ahogyan az igazgató beállítja.

Egyrészt a kormány nemcsak ígérgetett, hanem pénzt is irányzott elő a javításokra, ennek elkezdését azonban néhány átugorhatatlan lépcső bejárásától tette függővé. Mint részletezte, a marosvásárhelyi színház vezetősége elmulasztotta megrendelni az előtanulmányok elkészítését, amely egy ilyen átfogó fejlesztési projekt megvalósításához elengedhetetlen, és amely nélkül a fenntartó nem utalhatja ki a szükséges pénzeket.

Demeter emlékeztetett, hogy államtitkári kinevezése után tárgyalóasztalhoz ült mind a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, mind a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójával, akiknek elmagyarázta, melyek a teendők. Tompa Gábor még a múlt év augusztusában benyújtotta a finanszírozásra vonatkozó dokumentációt és kérvényt, megkapta a pénzt, és december végén leadta az előtanulmányt. Ezt a minisztérium továbbította az Országos Befektetési Társasághoz (CNI), így a Szamos-partiak projektje lassan kezd célegyenesbe érni.

Ezzel szemben az államtitkár azt állítja, Gáspárik Attila egyetlen lépést sem tett az ügyben.

Lapunk megpróbálta szóra bírni az érintettet is, de ő csak egyetlen mondatot volt hajlandó nyilatkozni: „Szégyelld magad!” – ezt viszont háromszor is megismételte, majd bontotta a vonalat.

korábban írtuk

Felszusszantak a színészek: lemondott Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója
Felszusszantak a színészek: lemondott Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója

Kedden kora délután elektronikus postán elküldött levelében értesítette lemondásáról a művelődési minisztériumot Gáspárik Attila.

3 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson