Hirdetés

Új bemutatót tartott a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

Az elmúlt száz esztendő leghíresebb kalotaszegi prímásait idézi meg a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes új előadása. A Száz évig című összeállítást tegnap 18 és 20 órától kétszer mutatták be a sepsiszentgyörgyi kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében.

Bíró Blanka

2011. április 01., 10:382011. április 01., 10:38

Az előadás a kalotaszegi prímás, Fodor Sándor „Netti” emlékére készült. Tavaly a táncegyüttes fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte, ekkor viszszahívták a két évtized alatt ott dolgozó koreográfusokat, és a gálaműsorra mindegyikük készített egy-egy húszperces összeállítást. Akkor született az ötlet, hogy Könczei Árpád húszpercesét érdemes egy önálló előadássá bővíteni – mondta el Ivácson László, az együttes művészeti vezetője. A forgatókönyv a valóságból kiinduló fikcióra épült, az elmúlt száz év leghíresebb kalotaszegi prímásainak a zenéjét próbálják reprodukálni, közülük Fodor Sándor „Netti” prímást hallották élőben zenélni, a többi anyag a gyűjtésekből származik, mondta el Könczei Árpád.

A koreográfus szerint nagy segítségére volt öcscse, a néprajzos Könczei Csongor, aki a kalotaszegi prímásdinasztiákból írta doktori disszertációját. A zenei folyamat valójában egy visszaemlékezés, megidézik Fodor Sándor „Netti” gyerekkorát és azt, hogyan lett belőle ünnepelt, nagy prímás. Fodor Sándor „Netti” 1922. április 2-án született a Kolozs megyei Gyaluban, cigánymuzsikus-családban. Élete utolsó évtizedeiben tanítványok százaival foglalkozott, egyesekkel saját otthonában, másokkal különböző tánceseményeken, táborokban. Ahogy öregedett, szokásává vált egy-egy táncrend behúzása után elkiáltani magát: „Száz évig!” A prímás 2004. október 20-án hunyt el.

Az előadás készítői abban bíznak, hogy az elmúlt száz év zenekultúrája még legalább száz évig fennmarad, szögezte le Könczei Árpád. Hozzátette: Kalotaszegre nemcsak a rendkívül díszes népviselet jellemző, hanem a virtuóz, legtechnikásabb zene is, ennek az átadására a Heveder zenekart találták a legalkalmasabbnak, amelyben képzett, fiatal, de mégis tapasztalt zenészek játszanak. Az előadást április 7-én és 14-én 18 és 20 órától láthatják legközelebb az érdeklődők a Tamási Áron Színház nagytermében.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés