Hirdetés

Udvarhelyi és bukaresti fesztiválra, valamint csíkszeredai vendégszereplésre utazik a kolozsvári színtársulat

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Székelyföldi és bukaresti fesztiválszereplésekre, vendégjátékra hivatalos a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október végén. Visky András, a kincses városi teátrum igazgatóhelyettesének drámája, a Megöltem az anyámat a Székelyudvarhelyen október 23–28. között ötödik alkalommal megrendezésre kerülő dráMA Kortárs Színházi Találkozón vesz részt.

Hírösszefoglaló

2012. október 19., 09:162012. október 19., 09:16

Az Albert Csilla és Dimény Áron által rendezett és játszott előadást október 23-án a Tomcsa Sándor Színház stúdiótermében láthatja a fesztivál közönsége. A Megöltem az anyámat tavaly a gyergyószentmiklósi Kisebbségi Színházak Kollokviumán a Román Rádió különdíjában részesült, ennek eredményeként rádiójáték is készült az előadásból Vizauer Attila rendezésében.

A kolozsvári közönség vasárnap 20 órától láthatja ismét a tavalyi évadban bemutatott nagy sikerű előadást, Alfred Jarry Übü királyát. A francia Alain Timar rendezte előadással később a Székelyföldön vendégszerepel a társulat, Csíkszeredában október 24-én a Csíki Játékszín nagytermében tekinthető meg a produkció, amely egyébként párizsi turnéra is hivatalos. A székelyföldi turné után a bukaresti Nemzeti Színházi Fesztiválra utazik a társulat, ahol három előadást mutat be. A Hedda Gabler, a Gianni Schicchi, valamint Julie kisasszony című előadásokat október 27. és 31. között láthatja a bukaresti közönség.

A fesztiválon külön szekciót szentelnek Silviu Purcărete rendezőnek, ennek keretében mutatják be a Gianni Schicchi című előadást október 29-én a Bukaresti Nemzeti Operában. Puccini olasz nyelvű operáját 2007-ben mutatta be a színház társulata, a színészek énekesi tehetségüket is megcsillogtatják, olasz nyelven énekelik a szerepeket. A darabot idén többek között a bukaresti fesztiválmeghívás miatt újították fel.

Ugyancsak külön válogatással emlékeznek meg a Nemzeti Színházi Fesztivál szervezői August Strindberg halálának századik évfordulójáról. Ennek keretében vesz részt a fesztiválon a Julie kisasszony (r.: Felix Alexa), amelyet október 30-án, valamint október 31-én tűztek műsorra az Odeon Színházban. A Hedda Gabler (rendező Andrei Şerban) október 27-én és október 28-án látható az Odeon Színházban. Az október 26. és november 4. között zajló fesztivál főszervezője a Román Színházi Szövetség (UNITER). Az idei rendezvényen 18 színház 32 előadását láthatja majd a közönség.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el

A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
Hirdetés