2012. december 07., 06:542012. december 07., 06:54
A Nyikolaj Vasziljevics Gogol azonos című klasszikus műve alapján készült színmű egy kishivatalnok tudathasadásos állapotának mesteri ábrázolása. Hőse, Popriscsin a „normális” világból kilépve a betegségbe, a téveszmék birodalmába menekül, ahol öszszekeveredik képzelt és való. Innen próbálja megérteni – az író pedig ebből a groteszk szemszögből láttatni – életének történéseit, ebben az irracionális világban próbál felemelkedni kisszerű létezéséből akár a spanyol királyi trónig.
Gogol kérdése izzóan mai: mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk. A monodráma rendezője Porogi Dorka, előadója pedig Barabás Árpád, aki korábban a Figuras színésze volt. Az évad három előadására egyébként bérletet is válthatnak az érdeklődők.
A figurások előadásában Háy János Mandragóra című műve látható Kövesdy István rendezésében. Ezt követi majd a Csíki Játékszín előadásában Gádor Béla és Tasnádi István darabja, az Othello Gyulaházán című zenés vígjáték, melyet Lendvai Zoltán rendez. Bérletes előadás továbbá a Kézdivásárhelyi Városi Színház vendégjátéka, Carlo Goldoni Bugrisok című vígjátéka Balogh Attila rendezésében.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.