Hirdetés

TVR: elbocsátások karácsony előtt?

Lezárult a válogatási folyamat a román közszolgálati televíziónál (TVR), a fellebbezések kivizsgálása után, december 21-én ez alapján fog kiderülni, hogy pontosan kiket érint majd a televízió-társaságnál tervezett, nagyarányú leépítés – derül ki a TVR kedden kiadott közleményéből.

2012. december 13., 06:482012. december 13., 06:48

 A társaság 2784 érintett alkalmazottjából 2562 szakember képességeit vizsgálták felül az utóbbi időben. Az eredményekről, az egyes alkalmazottak által elért pontszámokról kedden értesítették az érintetteket, akiknek péntekig van lehetőségük a fellebbezésre.

Kacsó Sándor, a bukaresti magyar adás főszerkesztője a Krónikának elmondta: a pontszámok alapján még mindig nem egyértelmű, hogy a kisebbségi szerkesztőségeket milyen mértékben érinti majd a leépítési hullám, hiszen hiába van például kisebb osztályzata egy magyar tévésnek, mint román kollégájának, a létszámhoz viszonyítva arányosan kell végrehajtani a leépítéseket.

Mint mondta, míg augusztusban a magyar, a német és az úgynevezett egyéb nemzetiségek szerkesztőségét tömörítő bukaresti kisebbségi stúdióban összesen 74-en dolgoztak, azóta többen felmondtak, várhatóan 66 munkahelyet biztosítanak számukra az átszervezések következtében. Arra is rávilágított, hogy egyes helyeken a német vagy az ukrán adást egy ember készíti, így egy ilyen alkalmazottat még akkor sem bocsáthatnak el, ha alacsony pontszámot ért el, hiszen ezzel megszűntetnék az illető kisebbségi adást.

Kacsó szerint egyébként december 21-én csak a végleges pontszámokat hozzák majd nyilvánosságra, mint mondta azonban, „kötve hiszi”, hogy az ünnepek előtt hajtanák végre az elbocsátásokat, erre szerinte januárban kerül majd sor. „A kapott pontszámok alapján nem szívesen vetném össze mondjuk a bukaresti magyar szerkesztőség eredményeit a kolozsvárival vagy a marosvásárhelyivel, hiszen más-más bizottság értékelte ezek munkáját. Egyébként is fenntartásaim vannak ezen értékelések objektivitásával szemben, hiszen 3200 ember munkáját két hét alatt értékelni nem könnyű mutatvány” – fejtette ki kérdésünkre Kacsó.

Mint mondta, egyes kollégái „szakmai hiúságból” fellebbezni fognak, úgy érzik ugyanis, hogy tudásukhoz képest alacsony pontszámot kapnak, de hangsúlyozta, esetükben az alacsonyabb pontszám is elég lehet a megmaradáshoz, inkább amiatt aggódik, hogy a következő évi költségvetésben kapnak-e elég pénzt a műsorgyártásra.

A 2562 alkalmazott egyike sem érte el egyébként a maximális 100 pontot, a 90 pont fölött teljesítő 13 alkalmazott között szerepel Demeter András István, a közszolgálati rádiótársaság volt elnök-vezérigazgatója, aki jelenleg Claudiu Săftoiu, a TVR vezérigazgatójának egyik tanácsadója. Az alkalmazottak képességeit három részben mérték fel: a tevékenységükről szóló leíráson kívül rácstesztet töltöttek ki, majd egy beszélgetésre is behívták őket – a megmérettetésen nem vett részt mindenki, és olyan alkalmazott is volt, aki a három próbából csak egyet teljesített, mivel kevesebb mint egy éve van hátra a nyugdíjazásig.

Nem kellett vizsgát tenniük a gyereknevelési szabadságukat töltő, arról éppen visszatérő, illetve a terhes alkalmazottaknak sem. A felmérést 18 szakemberből álló értékelő bizottság végezte. A televíziótársaságnak összesen 3235 alkalmazottja van jelenleg, közülük 309 embert nem érintenek a most zajló átszervezések, amelyek végére összesen 2395 munkahelyet tartanak meg – így 840 embert bocsátanak el.

Az évek óta veszteségesen működő TVR adóssága 146 millió euróra rúg, ezt a tervek szerint az átszervezések után hét és fél év alatt törleszthetik. Szintén a költségcsökkentést célzó átszervezések részeként szüntették meg a TVR Info nevű csatornát még augusztusban, míg a TVR Cultural szeptember derekán hagyta abba a sugárzást, utóbbi műsorait a TVR2 – amely azóta TVR2 Cultural néven sugároz –, illetve a TVR3 vette át.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés