Tűzfal és deus ex machina

Harrison Ford valószínűleg úgy gondolhatta, az Indiana Jones 4 forgatásának kezdete túlságosan bizonytalan, így úgy döntött, más produkcióban is részt vesz, hogy megmaradjon a neve a köztudatban.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. április 28., 00:002006. április 28., 00:00

Más magyarázatot nehéz találni arra, miért is vállalta el a Tűzfal főszerepét, hiszen egy dolog biztos: a filmtörténetben nem ezzel a mozival fog újabb fejezetet írni.
A történet szerint Jack Stanfield, egy vezető bank biztonsági főnöke gondtalanul éli mindennapjait, nem is sejtve, hogy ő és családja minden lépését figyelik. Egy napon aztán ismeretlenek hatolnak be a házába, és túszul ejtik feleségét, valamint két gyermekét, hogy ezzel arra kényszerítsék, törje föl a bank saját maga által kiépített biztonsági rendszerét, és emeljen le a leggazdagabb ügyfelek számlájáról százmillió dollárt.
Már az alapszituáció is meglehetősen elcsépelt tehát, és a film készítői nem is strapálták magukat, hogy valami eredetit hozzanak ki a forgatókönyvből. Megelégedtek a klasszikus brutális bűnözők-szenvedő család-önfeláldozó családapa konstelláció nem túl bonyolult felvázolásával, így aztán a legváratlanabbnak szánt fordulatok is legalább öt perccel korábban kitalálhatók. Az a rész pedig, ahol a túszul ejtett családdal menekülő bűnözőket az öleb nyakörvébe rejtett GPS-helymeghatározó segítségével találják meg, már-már a deus ex machina klasszikus gyakorlatát idézi.
Ha már a cselekménybe nem vittek egy kis fantáziát, az alkotók legalább következetesek voltak, így a karakterek kidolgozása is megrekedt a sematikus ábrázolásoknál. Így a rablók vezetője nagyon elvetemült (agyonlövi saját társát is, ha úgy véli, hibázott, a túszul ejtett mogyoróallergiás kisfiúnak pedig mogyorós kekszet ad), a pozitív hős pedig nagyon pozitív, és természetesen minden akadályt leküzd, hogy megmenthesse családját.
Felejthető film tehát a Tűzfal, amely a jó filmek kedvelőinek egyáltalán nem, és a megveszekedett Harrison Ford-rajongóknak is csak fenntartásokkal ajánlható.

Tűzfal (Firewall). Amerikai thriller, 2006, 105 perc. Rendezte: Richard Loncraine. Szereplők: Harrison Ford, Paul Bettany, Virginia Madsen. Értékelés az 1–5-ös skálán: 2.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson