2012. december 12., 08:562012. december 12., 08:56
A kórus műsorában népdalok, népdalfeldolgozások, történelmi énekek és klasszikus darabok is szerepelnek. A gyermekfilharmónia elsődleges feladatának tekinti a nemzeti, főként a székely kultúra ápolását, a helyi zenei hagyományok őrzését és közvetítését. A gyermekfilharmónia iskolai gyermekénekkarból és gyermekzenekarból alakult zenei együttes, a karvezető Haáz Sándor.
Az együttes létszáma a kezdetektől fogva viszonylag állandó: koncertjeiken mintegy száz kórustag és negyven zenekari tag lép fel. Első ízben 1990-ben jutottak külföldre, először Magyarországra, majd a Kárpát-medence többi, magyarlakta országába. Később távolabbi országokban, 2005-ben például Törökországban is szerepeltek.
A Gyermekhangok Európáért című turné keretében 2011-ben Brüsszelben a belga és az Európai Parlamentben is felléptek. A kórus adventi hangversenykörútján december 13-án Brassóban lép fel, 14-én a dabasi Sportcsarnokban, 15-én a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, 16-án a váci székesegyházban, 17-én pedig Marosvásárhelyen.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.