
2012. április 04., 09:132012. április 04., 09:13
A turné első állomása Barót, ott április 5-én, csütörtökön vendégszerepel a táncegyüttes. Ivácson László, az együttes művészeti vezetője, az előadás rendezője elmondta, arra keresik a választ, hogy az évszázadok során miért bújt az ember álarc mögé, miről szólnak, mit jelentenek a most használt népies maszkok.
A rítus együtt jár a maszkkal, az ember mások és önmaga elől is elrejti hétköznapi arcát, amikor a rítussal a természeti és a természetfeletti jelenségeket meséli, vagy próbálja meg befolyásolni. A történelem előtti maszkokat, az állatbőröket, halotti maszkokat párhuzamba állítják a ma is népszerű népi gyerekjátékokkal, vagy a jellegzetesen városi kultúrjelenségekkel, mint a színház, az álarcosbál vagy női
haj-, köröm- és arcfestés.
„A városban már csak nyomokban érhető tetten az eredeti rítus, de ugyanazok a mozgatórugói” – szögezte le a rendező. Az együttes táncosai felidézik a 20–21. századra kikristályosodott maszkos dramatikus játékokat, például a sóvidéki guzsalyast, az olténiai căluşt, a mezőföldi bolondok napját. A produkciót Ivácson László, a társulat művészeti vezetője rendezte és koreografálta, Orza Călin, Ónodi Béla, Gálber Attila, Bordás Attila vendégkoreográfusokkal együttműködve. A díszleteket és a jelmezt Furik Rita tervezte, a zenét Orbán Ferenc szerezte, a Háromszék Táncegyüttes Heveder zenekara zenél, és Erős Judit énekel.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.