Hirdetés

Tulajdonjogok omlásveszélyben

Továbbra is bizonytalan a Nagyváradi Állami Filharmónia épületének tulajdonjogi helyzete. Az ingatlant a restitiúciós törvény alapján követeli vissza magának a nagyváradi római katolikus püspökség, ám a megyei közgyűlés is igényt tart rá, visszaszolgáltatásáról pedig már csaknem egy évtizede késik a döntés.

Nagy Orsolya

2012. november 28., 08:492012. november 28., 08:49

Januárban a Bihar megyei közgyűlés bírósági úton próbálta megsürgetni a restitúciós bizottságot, hogy döntsön a filharmónia, illetve a szintén viszszaszolgáltatás alatt álló pénzügyi palota ügyében, mert amíg valamelyik félnek nem ad igazat, az épületeket nem lehet felújítani.

A pénzügyi palota szinte az összeomlás szélén áll, a filharmónia épületének homlokzata pedig – bár belülről karbantartják – igencsak leromlott. Mint ismeretes, a palotával kapcsolatban azóta a visszaigénylő katolikus püspökség számára kedvező döntés született a bizottság részéről, ám azt most a megyei önkormányzat peres úton próbálja magának megszerezni.

A filharmónia esetében a pert az önkormányzat megnyerte, de a bírósági végzés csak arra vonatkozik, hogy a restitúciós bizottságnak mihamarabb döntést kell hoznia a tulajdonjogot illetően, ám a testület hiányosnak ítélte a rendelkezésre álló dokumentációt – mondta el lapunknak Szabó Ödön RMDSZ-es megyei önkormányzati képviselő.

A megyei közgyűlés tegnapi ülésén emiatt fogadott el egy úgynevezett ingatlanfelértékelést, amelyet a bizottságnak készülnek benyújtani, ezt azonban az RMDSZ-frakció hibásnak tartja, ezért szavazatával nem is támogatta. Szabó Ödön úgy magyarázta, az értékelés címe arra utal, hogy az anyagban az ingatlan pénzbeli értékéről lesz majd szó, a valóságban azonban a tulajdonjogi helyzetét taglalja az anyag.

Ezzel az a gond, hogy a jelenlegi tulajdonjogi helyzetén kívül semmi egyéb nem jelenik meg benne, nem vezetik tehát vissza az épület történetét egészen a felépítéséig. Az eredetileg a Katolikus Kör, illetve az egyházmegye főpénztára és nyomdája által használt épülethez hozzáépített a román állam, de csak mintegy 10 százaléknyit.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés