Hirdetés

Tudor Giurgiu alkotása volt a legnézettebb román film tavaly

Tudor Giurgiu Emberekről és csigákról (Despre oameni şi melci) című alkotása lett a 2012-es év legnézettebb román filmje az Asociaţia Film România felmérése szerint.

2013. január 04., 09:342013. január 04., 09:34

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) elnökeként is ismert filmrendező alkotására mintegy 64 ezer nézõ váltott jegyet, és csaknem 7 millió lejt hozott a konyhára. A filmet egyébként rangos filmfesztiválokra is meghívták, legutóbb például októberben, a 28. alkalommal megszervezett Varsói Filmfesztiválon szerzett díjat: tizenhét másik alkotással versenyezve a nagyjátékfilmek szekciójában a zsűri különdíját kapta meg, felkeltve többek között a lengyel filmterjesztõk érdeklődését. A sikeres varsói szereplésnek köszönhetően Spanyolországban, az október végén lezajlott Valladolidi Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatták Giurgiu filmjét, valamint meghívást kapott a június 20–júlis 1. között megrendezendõ edinburghi filmfesztiválra, a világ legrégebbi filmes seregszemléjére is.

A mostani felmérés szerint a második helyen Iura Luncaºu romantikus vígjátéka, a Minte-mã frumos áll, amelyre országszerte 55 700-an voltak kíváncsiak, és amely október második felében tartott premierje óta máris 957 ezer lejes bevételt hozott. A harmadik helyet foglalta el Cristian Mungiu fontos díjakban részesített drámája, A dombokon túl (După dealuri). Románia idei Oscar-jelöltje – amely felkerült az Amerikai Filmakadémia által a legjobb idegen nyelvú filmnek felajánlott díj kilences jelöltlistájára – mindössze 55 000 nézőt vonzott a mozikba, a jegyek árából pedig 459 ezer lej gyűlt össze.

Az ortodox ördögűzés témakörét egy valós eseménybõl kiindulva boncolgató alkotás a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon több díjat is kiérdemelt: a legjobb forgatókönyv díja mellett a két női főszereplő megosztva kapta meg a legjobb női alakítás díját. A siker azonban nem volt osztatlan: a bírálók szerint a rendező nem fogalmazott meg elég éles kritikát a halálos kimenetelû ördögűzést végrehajtó pópával és segítőivel szemben. A téma kényességét tekintve nem meglepő, hogy az egyház által nagyban befolyásolt román nézők jelentős része távol maradt a mozitermektől.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés