
Nagy László fizikus, az MTA külső tagja lesz újabb három évig a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke
Fotó: Kolozsvári Akadémiai Bizottság/Facebook
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) május 4–5-én esedékes tisztújítása előtt annak romániai területi szervezete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) is megválasztotta új vezetőségét.
2026. április 27., 19:442026. április 27., 19:44
A választási folyamat márciusban kezdődött, ekkor a 23 szakbizottság és regionális munkabizottság választotta meg elnökeit. Az újonnan megválasztott szakbizottsági elnökök, valamint az MTA 23 romániai külső tagja alkotják a KAB testületét, amely május 20-án tartotta ülését – közölte hétfőn a Kolozsvári Akadémiai Bizottság.
Az ülésen Kollár László, az MTA főtitkára, Bitay Enikő, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke, valamint Morvai Tünde, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetője köszöntötte a testületet. Beszédeikben
Tudományos előadást tartott Benedek József, a BBTE Földrajz Karának professzora és az MTA külső tagja A fenntartható fejlődés földrajza címmel. Előadásában több, hazai vonatkozású, figyelemre méltó következtetést is bemutatott. Ezt követően Nagy László, a KAB elnöke számolt be az elmúlt év tevékenységeiről, külön kiemelve az MTA megalapításának 200. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényeket. Az ülés zárásaként a Választási Bizottság ismertette az elnöki és alelnöki tisztségekre tett javaslatokat, majd a jelöltek bemutatták programjukat. A szavazás április 23–26. között, online zajlott az MTA elektronikus felületén.
A KAB vezetősége a jövőben is a Magyar Tudományos Akadémiát képviseli Romániában, segítve a több mint 900 romániai MTA külső köztestületi tag tudományos tevékenységét, különös hangsúlyt fektetve a tudományos eredmények népszerűsítésére.

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a Nemzet Művésze, a magyarországi hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Négy helyszínen, több mint húsz előadással várja a közönséget a június 26. és július 4. között megrendezendő Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja, amelynek idei díszvendége a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata lesz.
Ha van színvonalas humor, Bajor Andoré az. Történeteinek fordulatossága, írásainak megannyi játékos megoldása lélekfrissítő, elmecsiszoló; titokzatossága pedig jó értelemben vett kihívás az olvasó számára – mondta el megkeresésünkre Egyed Emese.
A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői bejelentették, hogy az immár 25. alkalommal, június 12. és 21. közt tartandó szemle a 100 éve született Marilyn Monroe színésznő előtt is tiszteleg.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is székelyföldi turnéra indul a kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata.
Átadták az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) díjait Kolozsváron a Protestáns Teológiai intézet dísztermében a kultúra területein tevékenykedőknek.
A 150 éve született Csiszár Lajos életművét szeretnék közelebb hozni a nagyközönséghez Marosvásárhelyen, ahol városnéző sétákkal idézik fel a szecesszió meghatározó helyi alakjának munkásságát.
Spiró György Elsötétítés című drámájából készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Az utókor „méla, halkszavú költőként” emlegeti az újságíróként, szerkesztőként és műfordítóként is jelentős életművet maga után hagyó Tóth Árpádot, aki kisgyerekként elkerült szülővárosából.
szóljon hozzá!