
Fotó: mti
Gálával ünnepelte Törőcsik Mari Kossuth-díjas színésznőt 80. születésnapján hétfőn a budapesti Nemzeti Színház. Az esten színészek, zenészek, énekesek és rendezők köszöntötték a művészt.
2015. november 24., 18:342015. november 24., 18:34
Az MTI beszámolója szerint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címet is viselő művészt köszöntve bejelentette: megalapították a Törőcsik Mari-ösztöndíjat, amelyet egy fiatal színésznövendéknek adományoznak.
A januártól induló ösztöndíjjal két éven keresztül havi 200 ezer forintot kaphat az a nehéz sorsú színinövendék, akit a művésznő által felkért bíráló bizottság – Jordán Tamás, Zsótér Sándor, ifj. Vidnyánszky Attila – erre érdemesnek talál. Törőcsik Mari az ösztöndíj célját úgy fogalmazta meg, hogy „újra jöhessenek a Soós Imrék a vidéki Magyarországról és színészek lehessenek”.
A művészt többek között Tompos Kátya, Törőcsik Franciska, Kern András, Lázár Kati, Hirtling István, Voith Ági, Eszenyi Enikő, Bodrogi Gyula, László Zsolt, Stohl András színművész, Szabadi Vilmos hegedűművész, Érdi Tamás, Vásáry Tamás zongoraművész, Jávori Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla, Selmeczi György, Darvas Ferenc zeneszerző, zongorista, Zorán, Oláh Ibolya énekes, Román Sándor táncos-koreogreáfus és együttese köszöntötte a Jordán Tamás által rendezett eseten.
Bodrogi Gyulával együtt énekelte Törőcsik Mari azt a dalt, amelyet először énekeltek közösen: a Nekem a Balaton a Riviéra című számot. Törőcsik Marit a színpadon felsorakozva köszöntötték azok a film- és színházi rendezők, akikkel a színésznő eddigi pályája során dolgozott, köztük Ascher Tamás, Eszenyi Enikő, Gárdos Péter, Janisch Attila, Kamondi Zoltán, Mészáros Márta, Makk Károly, Zsámbéki Gábor, Sándor Pál, Sára Sándor, Szabó István, Valló Péter, Verebes István, Vidnyánszky Attila és Zsótér Sándor.
A műsor végén a Nemzeti Színház társulata, kollégái énekeltek a művésznek. A Déryné, hol van? című Maár Gyula-filmből láthatott részletet a közönség, majd felvételről felhangzott Törőcsik Mari előadásában a Micsoda útjaim című dal. Az eseményen a színésznőt a nemzet színészei – köztük Tordy Géza, Molnár Piroska, Cserhalmi György –, a társulat tagjai mellett számos művész köszöntötte, a gálán politikusok is megjelentek.
Törőcsik Mari – már a színpadon – felidézte, hogy Pélyen, a szülőfalujában köszöntötték szombaton születésnapja alkalmából. „Hihetetlen, mikor megérzem, hogy szeretnek” – fogalmazott és mindenkinek megköszönte az estét, a fellépést. Mint mondta, az ünnepi gálát Vidnyánszky Attila igazgatónak köszönheti. Arról beszélt, hogy a nemzet színészei közül nem tudott eljönni Máthé Erzsi, Psota Irén, Berek Kati és Király Levente. Mellettük három nevet említett még, akik hiányoztak neki ezen az estén: Tarr Béla, Alföldi Róbert és Esterházy Péter.
„Azt hiszem, nagyon boldog vagyok” – ezekkel a szavakkal zárta a művésznő az estét, amelynek műsorvezetője Kepes András volt. A gálát követően újságíróknak Törőcsik Mari azt mondta: a boldogságot is nehéz elviselni, már a szülőfalujában megrendezett ünnepen – ahol 300-an ünnepelték – is sírt.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!