
2010. december 16., 09:182010. december 16., 09:18
A programban a marosvásárhelyi, kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulatok előadásai mellett színháztudományi konferencia, tárlatmegnyitó, emléktábla-avatás és archív felvételek vetítése szerepel. A centenárium Tompa Miklós neves pályatársai emlékének felidézésére is alkalmat szolgáltat.
Tompa Miklós 1910. december 28-án született Székelyudvarhelyen.
Pályáját a budapesti Nemzeti Színházban kezdte, az 1940-es évek elején Kolozsvárott volt rendező, 1945-ben a marosvásárhelyi Székely Színház szervezője és egyik alapítója, 1966-ig igazgatója volt. 1948-tól a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben, később a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben tanított, 1976-tól – a vásárhelyi intézet kéttagozatossá válásától – 1981-ig rektora volt.
Az ünnepi program keretében december 16-án, csütörtökön este 19 órától a Művészeti Egyetem Stúdió Színházában Vaszilij Szigarjev Guppi című darabját adják elő, amely az egyetem Akadémiai Műhelyének produkciója. Ugyanaznap este 19.30-tól a Nemzeti Színház Kistermében Kiss Csaba A dög című darabját adja elő a Tompa Miklós Társulat.
Pénteken 11 órától a Nemzeti Színház előcsarnokában képzőművészeti és dokumentumkiállítás nyílik a Népújság főszerkesztője, Nagy Miklós Kund, illetve a Tiberius Kvartett közreműködésével. 16 órától a B5 Stúdióban Képszínház címmel nyílik meg Barabás Zsolt fotókiállítása, ahol a szerzővel Bartha József, Fekete Zsolt, Ungvári Zrínyi Imre és Ungvári Zrínyi Ildikó beszélgetnek a színházi fotóról.
A Nemzeti Színház Kistermében 17 órától vetítéssel egybekötött beszélgetést szerveznek Tompa Miklós, Kovács György és Harag György egykori munkatársaival, 19 órától a Nemzeti Színház Nagytermében pedig a Jaroslav Hašek Švejk című regénye alapján készült darabot adja elő a Tompa Miklós Társulat.
Szombaton 9 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, a Pálffy-házban színháztudományi konferencia kezdődik.
A résztvevők megkoszorúzzák Tompa Miklós, Harag György, Csorba András, Hunyadi András és Illyés Kinga sírját, majd 12 órakor a művészeti egyetemen Tompa Miklós-plakettet avatnak. A színház kistermében 15 órától archív felvételeket mutatnak be, majd 17 órától a Hatházi András kolozsvári színművész Világrengetők című darabját olvassák fel a Tompa Miklós Társulat tagjai. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata 19 órától Csehov Három nővér című darabját játssza az ünnepelt fia, Tompa Gábor rendezésében.
Vasárnap 11 órától a vásárhelyiek adják elő Székely János Caligula helytartója című drámáját, majd 15 órától a színház előcsarnokában kerekasztal-beszélgetésre kerül sor a marosvásárhelyi intézmény jelenéről és jövőjéről. 17 órától Carlo Goldoni–Kiss Csaba A legyező című vígjátékát láthatja a közönség ugyancsak a vásárhelyi színészek előadásában, 20 órától pedig a Művészeti Egyetem Stúdió Színpadán a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata lép fel A csoda című előadással.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.