
Fotó: MTI
A kolozsvári színházban elért sikereiért köszöntötték, de egy bukaresti román előadással érkezett a Magyar Színházak 28. Kisvárdai Fesztiváljára Tompa Gábor színházigazgató.
2016. június 22., 16:282016. június 22., 16:28
A Kolozsvári Állami Magyar Színházat negyedszázada irányító Tompa Gábor igazgató-főrendezőt köszöntötték a Magyar Színházak 28. Kisvárdai Fesztiváljának díszelőadása keretében kedden a felső-szabolcsi kisvárosban. A bukaresti Nottara Színház Az új lakó című – Tompa Gábor rendezte – előadás román nyelvű bemutatója előtt tartott ünnepségen Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, a fesztivál védnöke kiemelte: egy-egy ilyen „valódi reneszánsz ember” vezette társulat és alkotóközösség példáján keresztül látható az a folyamat, amelynek során egy szakmai műhely – a progresszív és kísérletező színház lehetőségeit kihasználva – megtalálja saját hangját és arculatát, és ezzel világszínvonalú terméket hoz létre.
Örülnünk kell annak, hogy a magyar színházművészetre felfigyel a világ, elismerik rendezőinket és dramaturgjainkat – fogalmazott az államtitkár hozzátéve, hogy ehhez az elismeréshez kiváló alkotói közösségre, tehetséges művészekre és természetesen jó közönségre is szükség volt.
Ez nem egy egyén, hanem egy nagyszerű, állandóan megfiatalodó együttes elismerése – mondta beszédében Tompa Gábor a Kolozsvári Állami Magyar Színház csapatára utalva. Az egyetemi oktatóként, színészpedagógusként és költőként is aktív direktor szerint a társulat azt próbálja munkájával tudatosítani, hogy a magyar kultúra egy és oszthatatlan Magyarországon, Kolozsváron és a világban egyaránt.
Az 59 éves főrendező 1990-ben vette át a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetését, irányítása alatt a teátrum európai hírű színházi műhellyé vált, számos nemzetközi, hazai és anyaországi kitüntetést szerzett és olyan alkotókat vonzott, akiknek köszönhetően az intézményt a szaksajtó mára a legjobb magyar színtársulatként tartja számon. 2006-ban alkotói munkásságáért az Európai Színházi Unió egyéni tagjává választotta, 2008-ban az általa vezetett intézmény is felvételt nyert a színházi unióba.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!