Harag György rendező az 1962 utáni romániai színjátszás meghatározó egyénisége volt
Fotó: Csomafáy Ferenc
Életmű-kiállítás nyílik Harag György rendezőről Sepsiszentgyörgyön kedden délután. Születésének kilencvenötödik, halálának harmincötödik évfordulója alkalmából indított Harag György-emlékévet 2020-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).
2022. május 09., 09:552022. május 09., 09:55
A mindenkori egyik legelismertebb magyar színházi rendezőre könyvbemutatók, filmvetítés és diákszínjátszó-fesztivál mellett egy rangos életmű-kiállítással is megemlékeztek, melynek házigazdája elsőként a Gyulai Várszínház volt, majd Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Kolozsvár, Győr, Budapest, Szabadka és Bukarest.
A vírushelyzetnek is tulajdonítható, hogy csak most, 2022-ben jut el Sepsiszentgyörgyre is a tárlat, ahol három héten át látogatható lesz a Tamási Áron Színház előcsarnokában.
A Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ Sepsiszentgyörgy közölte, a központ közreműködésével megvalósuló sepsiszentgyörgyi kiállítást Vargha Fruzsina alpolgármesternő nyitja meg, köszöntőbeszédet mond Szebeni Zsuzsanna, a Liszt Intézet vezetője, Kovács Örs Levente, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének osztályvezetője és Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház rendező-igazgatója.
Magyar és román társulatokkal egyaránt dolgozott, emellett külföldi felkéréseknek is eleget tett. 1975-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház főrendezője volt. A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Szatmárnémeti Északi Színház örökös tagjává avatta, utóbbi intézmény magyar társulata 1993 óta az ő nevét viseli. Harag György a sepsiszentgyörgyi színházban is rendezett.
A Sepsiszentgyörgyön is látható vándorkiállítás a neves rendező termékeny pályafutásának legfontosabb állomásait villantja fel bemutatókon és próbákon készült fényképek által.
Harag György közelében, próbáit, előadásait nézve a szabadság állapotába juthattunk. Felszabadító hatalma által Tündérkertje volt a színház, amely álommenedékül szolgált rém idők közepette is. Igénye, szigora, mély művészete, embersége örökös bátorítás jámbor igyekezetünkben, hogy a magyar Tháliában ne piszkítsuk, hanem tisztítsuk és javítsuk a világot” – írja a korszakalkotó rendező-színigazgatóról Ablonczy László színháztörténész, a Nemzeti Színház volt direktora.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.
szóljon hozzá!