2013. március 19., 15:032013. március 19., 15:03
A párizsi könyvvásár, a Salon du Livre március 22-től 25-ig tart és Románia az egyik díszvendég. Mintegy harminc román írót hívtak meg a francia fővárosba, de közülük néhány, köztük a világszerte ismert Mircea Cărtărescu lemondta a meghívást. Hasonlóan döntött Andrei Pleşu esszéíró, Gabriel Liiceanu filozófus, aki az egyik legismertebb román kiadó, a Humanitas igazgatója, valamint Neagu Djuvara történész.
Cărtărescu nem indokolta meg döntését, csak annyit közölt, hogy később sajtóközleményben fejti ki álláspontját. Korábban Andrei Marga, az ICR tavaly nyáron kinevezett elnöke egy televíziós műsorban azt mondta Cărtărescuról, hogy az intézet előző vezetése előnyben részesítette, és indokolatlanul sok könyvét fordíttatta le különböző nyelvekre.
Liiceanu a Hotnews.ro portálnak kifejtette: azért utasította vissza a párizsi részvételt, mert az ICR olyan írókkal egészítette ki a szervezők által javasolt meghívott szerzők listáját, akik már a jelenlegi „romániai politikai leszámolásokat” tükrözik.
Tavaly júliusban kétszáz értelmiségi - köztük az egyaránt irodalmi Nobel-díjas svéd Tomas Tranströmer és a román származású német Herta Müller - nyílt levélben fordult a román kormányhoz. Ebben azt kérték, hogy a Román Kulturális Intézet a szenátus alárendeltségéből kerüljön vissza a román elnöki hivatalhoz. A román művészek bírálták, hogy az ICR feladata a jövőben „a nemzeti önazonosság megőrzése” lesz, például a diaszpórában, miközben szerintük a román művészek külföldi népszerűsítésével kellene foglalkoznia.
A kulturális intézet körüli viták azt követően kezdődtek el, hogy a Victor Ponta vezette kormány hatalomra került, és leváltotta az intézmény éléről Horia Roman Patapievici-et, akit Traian Băsescu államfő nevezett ki 2005-ben.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.