
Fotó: Museum.hu
Az első világháború hétköznapjai, a katonák lővészárokbeli élete elevenedik meg előttünk a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeumban kedden este megnyitott Nézőpontok – Térhatású fényképek a Nagy Háborúból című kiállításon.
2018. március 21., 17:482018. március 21., 17:48
2018. március 21., 17:592018. március 21., 17:59
A Magyar Nemzeti Múzeum vándortárlatának a kincses város a 11. állomása, a sztereofényképeket bemutató tárlat május 30-ig látogatható. A térhatást keltő, egymásra vetített képpárokból nem is annyira a háború, mint inkább a katonák mindennapi élete, szocializációs tevékenysége elevenedik meg – értékelte a tárlatot Felix Marcu, az Erdélyi Történeti Múzeum igazgatója. Elmondta,
Pusztai Tamás, a Magyar Nemzeti Múzeum aligazgatója beszédében hangsúlyozta, a térhatású fényképek a háborúban résztvevők nézőpontjából mutatják be az eseményeket, az antant és a központi hatalmak által készített, propagandacélú felvételek is megtalálhatók benne, de a magánember nézőpontját is láthatjuk. A négy gyűjteményből összeálló anyagot tagolni kellett, mintegy a szemben álló felek szemszögéből. Pusztai hangsúlyozta,
azaz a képek készítőinek célja volt ezekkel: meggyőzni az otthon maradt hozzátartozókat, hogy nem is olyan szörnyű a háború.
A kiállítás kurátora, Bognár Katalin elmondta, a sztereófényképek – ahogyan a száz évvel ezelőtti 3D-fényképeket hívták – két nézőpontból ábrázolják ugyanazt a tárgyat, így egymásra csúsztatva, sztereoszkóppal nézve térhatást keltenek a néző tudatában.
Ezek egy része német, másik része amerikai fényképgyártók anyaga, de megtalálhatók közötte Jelfy Gyulának, az Osztrák–Magyar Monarchia haditudósítójának felvételei is.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!