2012. november 21., 08:522012. november 21., 08:52
A hétvégén sorra kerülő rendezvényen hét ország alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők az Egyetemiek Háza Klubtermében pénteken és szombaton 10 és 21 óra között. A filmfesztivál ünnepélyes megnyitójára csütörtökön este 6 órától kerül sor.
A díjátadót a TIFF -házban (Egyetem utca 6. szám) szervezik meg vasárnap 16 órától. A vetítésekre való belépés ingyenes. A szervezők – a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának filmművészet–média szakja, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmművészet, fotóművészet, média szakja, a Művészeti és Formatervezési Egyetem videó szakja, a Francia Kulturális Központ – közlése szerint a filmfesztivál elsősorban diákoknak és filmgyártóknak szól, a nevezés pedig minden olyan romániai és külföldi diák számára nyitott, aki nem kereskedelmi célból forgatta a levetítendő filmeket.
A rendezvényen a beküldött művekből kiválasztott filmek levetítésére, ezen kívül workshopokra, szemináriumokra és más, rövidfilmgyártást elősegítendő tevékenységekre is sor kerül. Célja a tevékenységek és foglalkozások keretében a minőségi diákfilmek népszerűsítése, valamint a szakmai tapasztalatcsere elősegítése a fiatal filmesek között. Az idei mezőnyben játékfilmekből van a legtöbb, míg a legkevesebb nevezés dokumentumfilmekből érkezett.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.