Hirdetés

Több erdélyi vagy erdélyi származású szerző részesült József Attila-díjban március 15. alkalmából

Négy erdélyi, vagy Erdélyben született költő, író kapott József Attila-díjat a március 15-ei nemzeti ünnepen, amelynek alkalmából Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere művészeti kitüntetéseket ítélt oda.

Krónika

2021. március 15., 09:512021. március 15., 09:51

2021. március 15., 10:152021. március 15., 10:15

Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült a Kolozsvárt született, 1989 óta Budapesten élő Magyary Ágnes író, tanár. Munkásságát Zsidó Ferenc, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője így jellemezte évekkel ezelőtt: „Magyary Ágnest módfelett érdeklik az irodalmi kuriózumok, az intertextuális játékok, az újraértelmezések, paratextusok. A posztmodern. És persze történetei is vannak, de szinte csak mellékesen.” Kötetei: Periton; Antológia, Lakitelek, 2004; Az ördög operába készül és más történetek; Lector, Marosvásárhely, 2013; Rövidzárlat az alvilágban. Kisregény; Magyar Napló, Bp., 2016; Víziló a Szamosban; Magyar Napló, Bp., 2018.

József Attila-díjat kapott a Marosvásárhelyen született, jelenleg Békéscsabán élő Farkas Wellmann Éva költő, szerkesztő, kritikus (bátyja, Farkas Wellmann Endre szintén költő, ő 2016-ban kapta meg a József Attila-díjat).

Hirdetés

1998-tól rendszeresen közöl verseket erdélyi és magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban, emellett kritikákat és irodalomtörténeti tanulmányokat is publikál magyar és angol nyelven. Első önálló verseskötete 2002-ben jelent meg Itten ma donna választ címmel, tavaly látott napvilágot Magaddá rendeződni című verseskötete az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kiadásában.

Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült Muszka Sándor kézdivásárhelyi származású költő, író. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem szociológia−antropológia szakán diplomázott, Csíkszépvízen élő Muszka Sándor kötetei: Ennyi ha történt (versek). Erdélyi Híradó – Előretolt Helyőrség, Kolozsvár, 2005; Mi nem lóg ha áll (próza & vers). Erdélyi Híradó – Előretolt Helyőrség, Kolozsvár, 2007; Múzsák trágyás szekérrel (versek). Erdélyi Híradó – Előretolt Helyőrség, Kolozsvár, 2010; Sanyi bá (székely egypercesek). 1. kiadás: Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2012; 2. kiadás: Ulpius-ház, Budapest, 2013; Magányos nőknek, bukott fiúknak (versek). Orpheusz Kiadó, Budapest, 2014; A lusta dög (próza) Irodalmi jelen könyvek 2017; Szégyen. Versek; Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Bp., 2018.

Muszka Sándor költő csíkszépvízi otthonában •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Muszka Sándor költő csíkszépvízi otthonában

Fotó: Gábos Albin

József Attila-díjat kapott a Gyergyószentmiklóson született Varga Melinda költő, szerkesztő is. Tanulmányait Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte, verseit erdélyi és magyarországi rangos irodalmi lapokban publikálja: Irodalmi Jelenben, Helikonban, Székelyföldben, Kalligramban, Látóban, Esőben, Bárkában, Pannon Tükörben, Műútban stb. 2010-től az Irodalmi Jelen munkatársa, 2015-től a lap versrovatának, 2017-től a lap interjúrovatának szerkesztője, 2018-től az erdélyi Előretolt Helyőrség kulturális és irodalmi melléklet szerkesztője.

Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült még idén Madár János költő, kritikus, könyvkiadó, a népi és nemzeti irodalom értékeinek őrzője, Medvigy Endre irodalomkutató, szerkesztő, Bata János költő, műfordító, folyóirat-szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja, valamint Arday Géza irodalomtörténész, író. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere ezen túlmenően Herczeg Ferenc-díjban részesítette a Brassóban született Orbán János Dénes költőt, írót, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia elnökét, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagját.

Kiemelkedő rendezői tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjat kapott a Zsibón született Szabó K. István színházi rendező,

aki 2000-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakán, majd a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház főrendezője, művészeti vezetője lett, majd 2004-től igazgatója. 2005-től a temesvári Csiky Gergely Színház főrendezője. 2007-től az ARCA független színház vezetője Bukarestben. 2009-2011 között a Piatra Neamţ-i Ifjúsági Színház főrendezője. 2011-től 2015-ig a nagyváradi Szigligeti Színház főrendezője, művészeti igazgatója. 2015-től Budapesten él, szabadúszó művészként folytatja pályáját. Számos romániai és magyarországi színházban rendezett már, de Németországban és az Egyesült Államokban is megfordult színházi rendezőként.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Nagy Ervin Kolozsváron: az erdélyi és magyarországi értelmiség egy és oszthatatlan kulturálisan

A teljesítmény igazsága kell, hogy áthassa a kultúrát, ugyanakkor sokszínűségnek is kell jellemeznie a területet. Ezért a politikát száműzni, a szakmát pedig előtérbe szeretnék helyezni – hangsúlyozta Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár.

Nagy Ervin Kolozsváron: az erdélyi és magyarországi értelmiség egy és oszthatatlan kulturálisan
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál
2026. november 03., kedd

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában

A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában
2026. november 03., kedd

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe
2026. október 29., csütörtök

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2026. október 28., szerda

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon

Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor

Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor
2026. október 27., kedd

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon

Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon
2026. október 26., hétfő

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában

Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában
Hirdetés
Hirdetés