
Négy erdélyi, vagy Erdélyben született költő, író kapott József Attila-díjat a március 15-ei nemzeti ünnepen, amelynek alkalmából Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere művészeti kitüntetéseket ítélt oda.
2021. március 15., 09:512021. március 15., 09:51
2021. március 15., 10:152021. március 15., 10:15
Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült a Kolozsvárt született, 1989 óta Budapesten élő Magyary Ágnes író, tanár. Munkásságát Zsidó Ferenc, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője így jellemezte évekkel ezelőtt: „Magyary Ágnest módfelett érdeklik az irodalmi kuriózumok, az intertextuális játékok, az újraértelmezések, paratextusok. A posztmodern. És persze történetei is vannak, de szinte csak mellékesen.” Kötetei: Periton; Antológia, Lakitelek, 2004; Az ördög operába készül és más történetek; Lector, Marosvásárhely, 2013; Rövidzárlat az alvilágban. Kisregény; Magyar Napló, Bp., 2016; Víziló a Szamosban; Magyar Napló, Bp., 2018.
1998-tól rendszeresen közöl verseket erdélyi és magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban, emellett kritikákat és irodalomtörténeti tanulmányokat is publikál magyar és angol nyelven. Első önálló verseskötete 2002-ben jelent meg Itten ma donna választ címmel, tavaly látott napvilágot Magaddá rendeződni című verseskötete az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kiadásában.
Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült Muszka Sándor kézdivásárhelyi származású költő, író. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem szociológia−antropológia szakán diplomázott, Csíkszépvízen élő Muszka Sándor kötetei: Ennyi ha történt (versek). Erdélyi Híradó – Előretolt Helyőrség, Kolozsvár, 2005; Mi nem lóg ha áll (próza & vers). Erdélyi Híradó – Előretolt Helyőrség, Kolozsvár, 2007; Múzsák trágyás szekérrel (versek). Erdélyi Híradó – Előretolt Helyőrség, Kolozsvár, 2010; Sanyi bá (székely egypercesek). 1. kiadás: Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2012; 2. kiadás: Ulpius-ház, Budapest, 2013; Magányos nőknek, bukott fiúknak (versek). Orpheusz Kiadó, Budapest, 2014; A lusta dög (próza) Irodalmi jelen könyvek 2017; Szégyen. Versek; Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Bp., 2018.
Muszka Sándor költő csíkszépvízi otthonában
Fotó: Gábos Albin
József Attila-díjat kapott a Gyergyószentmiklóson született Varga Melinda költő, szerkesztő is. Tanulmányait Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte, verseit erdélyi és magyarországi rangos irodalmi lapokban publikálja: Irodalmi Jelenben, Helikonban, Székelyföldben, Kalligramban, Látóban, Esőben, Bárkában, Pannon Tükörben, Műútban stb. 2010-től az Irodalmi Jelen munkatársa, 2015-től a lap versrovatának, 2017-től a lap interjúrovatának szerkesztője, 2018-től az erdélyi Előretolt Helyőrség kulturális és irodalmi melléklet szerkesztője.
Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült még idén Madár János költő, kritikus, könyvkiadó, a népi és nemzeti irodalom értékeinek őrzője, Medvigy Endre irodalomkutató, szerkesztő, Bata János költő, műfordító, folyóirat-szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja, valamint Arday Géza irodalomtörténész, író. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere ezen túlmenően Herczeg Ferenc-díjban részesítette a Brassóban született Orbán János Dénes költőt, írót, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia elnökét, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagját.
aki 2000-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakán, majd a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház főrendezője, művészeti vezetője lett, majd 2004-től igazgatója. 2005-től a temesvári Csiky Gergely Színház főrendezője. 2007-től az ARCA független színház vezetője Bukarestben. 2009-2011 között a Piatra Neamţ-i Ifjúsági Színház főrendezője. 2011-től 2015-ig a nagyváradi Szigligeti Színház főrendezője, művészeti igazgatója. 2015-től Budapesten él, szabadúszó művészként folytatja pályáját. Számos romániai és magyarországi színházban rendezett már, de Németországban és az Egyesült Államokban is megfordult színházi rendezőként.
A teljesítmény igazsága kell, hogy áthassa a kultúrát, ugyanakkor sokszínűségnek is kell jellemeznie a területet. Ezért a politikát száműzni, a szakmát pedig előtérbe szeretnék helyezni – hangsúlyozta Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár.
Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.
A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.
A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.
Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.
A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.
Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.
Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.
Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.
Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.
szóljon hozzá!