
Fotó: Barabás Zsolt
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház. A tervezett három új bemutató mellett folytatódnak a fesztiválszereplések és vendégjátékok, az évforduló megünneplésére pedig egy mozgásszínházi fesztivált is tervez a teátrum.
2015. szeptember 10., 22:562015. szeptember 10., 22:56
Az M Studio 2015/2016-os évadának terveit Márton Imola művészeti vezető ismertette. A társulat – mint közleményéből kiderül – négy fesztiválszerepléssel indítja az évadot: szeptember 20-án a Brassói Magyar Napokon mutatják be a Kampf című előadást, 26-án Gyergyószentmiklóson, a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon játsszák a Személyazonosság című produkciót, október 1-jén a Nagyszebeni Fiatal Színházi Fesztiválon mutatják be a Kampfot, október 4-én pedig Macedóniába, a szkopjei Panphys 2015 – Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválra kaptak meghívást a Kecsevecse című előadással.
Az új évadban három bemutatót terveznek. Az első az M Studio és a szintén sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös produkciójaként valósul meg: a Nagy Botond rendezésében készülő Julie kisasszony Tarkovszkij jelenetekkel című előadást novemberben mutatják be. „Rendkívül fontosnak tartom az előadás létrejöttét, ugyanis ez lesz az első közös produkciója a két társulatnak, ami fontos előrelépést jelent és inspiráló közös munkának nézünk elébe” – fogalmazott Márton Imola.
Második bemutatójukat Horaţiu Mihaiu rendezi Mălina Andrei koreográfussal együttműködve, A tenger című produkció Ketil Bjornstad norvég zeneszerző, író The Sea című zeneművének erőteljesen vizualitásra épülő mozgásszínházi adaptációja lesz. A harmadik produkció rendezője Andrea Gavriliu, aki Igor Sztravinszkij Tavaszi áldozatát fogalmazza újra a kortárs tánc nyelvén. Terveik szerint A tengert jövő februárban, a Tavaszi áldozatot pedig márciusban mutatják be.
Az M Studio fennállásának 10 éves évfordulóját mozgásszínházi fesztivállal ünnepli meg a társulat, amelyre november végén kerül sor Sepsiszentgyörgyön. A programban a kortárs mozgásszínház kiemelkedő vendégelőadásai és az M Studio legsikeresebb produkciói kapnak helyet, de plakát- és fotókiállítással, közönségtalálkozókkal is várják majd a nézőket.
Szeptember közepétől megújul az M Studio honlapja, „egy dinamikusabb és esztétikusabb” felületen lehet majd követni a társulat életét az m-studio.ro weboldalon. Évadnyitó előadásukat Sepsiszentgyörgyön szeptember 29-én játsszák, ekkor a Személyazonosság című produkciót lehet megtekinteni 19 órától a Háromszék Táncstúdióban.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!