2010. június 07., 09:022010. június 07., 09:02
Azonban alighogy megkapta a dicséretet, Sorin Apostu máris kényelmetlenül feszenghetett a díszmeghívottaknak járó helyen az első sorban, hiszen Giurgiu kilátásba helyezte, hogy jövőre talán más helyszínt keresnek a TIFF számára, ha a városvezetés továbbra is ilyen nevetségesen alacsony összeggel támogatja azt. Példaként Giurgiu a nagyszebeni színházi fesztivál 4 millió lejes büdzséjét hasonlította össze a TIFF mindössze 400 ezer lejes támogatásával.
A problémák ellenére azonban a fesztivál igen színvonalasra sikerült, hiszen a 240 vetítés között mindenki találhatott kedvére valót. A hivatalos nyitófilm egy közönségsiker-várományos alkotás volt, a komolyabb filmjeiről ismertté vált török származású német filmrendező, Fatih Akin Soul Kitchen című vígjátéka, de igazi nagy nevek filmjeit is megnézhették az érdeklődők, elég ha Francis Ford Coppola nevét említjük, vagy Wim Wendersét, akivel találkozhattak is az érdeklődők, és aki életműdíjat vehetett át a TIFF szombat esti díjátadó ünnepségén.
A szemle másik kiemelkedő eseménye volt a magyar nap meglepetésfilmjének bemutatása, amelyről a szemfülesebbek már jóval a vetítés előtt tudták, hogy a Magyar Filmszemle fődíjas alkotásáról van szó, a kellemes meglepetés azonban mégsem maradt el, hiszen Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című, nagyrészt Erdélyben, román és erdélyi magyar színészekkel forgatott alkotása osztatlan sikert aratott, mind a román, mind a magyar nézők körében.
Az elmúlt egy hét azonban nemcsak a fanatikus mozilátogatók számára volt érdekes, hiszen a fesztivál rengeteg külföldit csalogatott a városba. Nem lehetett úgy végigmenni egy belvárosi utcán, hogy ne találkoztunk volna angol, francia, német vagy más nyelven társalgó csoportokkal, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy a TIFF eddigi kilenc éve alatt elérte azt, hogy már nemcsak nevében nemzetközi fesztivál, hanem valóban számon tartják külföldön is, és ez éppen a turistákat fogadó városnak jó, amely Giurgiu szerint nem kezeli érdemeinek megfelelően a fesztivált.
A hirdetőoszlopokról pedig mindenhol az ifjabb és idősebb Florin Piersic fénykardpárbaja köszönt vissza, amely az idei fesztivál reklámja volt, és amely arra enged következtetni, hogy a tervezőnek semmi ötletes nem jutott eszébe, ha megintcsak visszanyúlt George Lucas jedi-misztériumához, amelyet ugyan már olyan sokszor felhasználtak, hogy régóta nem vicces, de legalább feltűnő. A fesztivál reklámfilmjén – amelyet minden vetítés előtt alkalmunk volt megnézni – szintén ők ketten bohóckodnak, az idősebb Piersic Darth Vader-sisakban közli a fiatalabbal, hogy márpedig ő az apja, ami egyrészt eddig is nyilvánvaló volt, másrészt már ez sem vicces, így a reklámfilm a 2008-as zseniális James Bond-sorozatnak még csak közelébe sem ér, de ez nyilván az alacsony költségvetésnek tudható be.
A szombat esti díjátadó gála alkalmával minden ülőhely megtelt a kolozsvári román színházban. A Martin Blaney, Christine Dollhofer, Monica Bîrlădeanu, Barmak Akram és Irene Smits alkotta zsűri a fesztivál fődíját, a 10 ezer euróval járó Transilvania Trófeát a thaiföldi Anocsa Szuvicsakornpongnak ítélte Mundane History című alkotásáért. A díjat Kelemen Hunor művelődési miniszter és Wim Wenders adták át. Anocsa Szuvicsakornpong egyébként már a második thaiföldi, aki idén fődíjat nyert egy európai filmfesztiválon, hiszen a május 23-án véget ért 63. cannes-i filmfesztiválon a Tim Burton vezette zsűri Apicsatpong Víraszethakul Bunmi bácsi, aki emlékszik előző életeire című filmjének ítélte az Aranypálmát.
A legjobb rendezésért járó díjat Călin Peter Netze kapta a Medalia de onoare című filmért, míg a zsűri különdíját a holland Az utolsó beszélgetés (Last Conversation) című filmnek ítélték oda.
A gálát Tudor Giurgiu igazgató moderálta, aki ezúttal is megragadta az alkalmat, hogy felhívja a nagyközönség figyelmét a romániai filmes szakma gondjaira. Kifejtette: elfogadhatatlannak tartja, hogy az idei Anonim filmfesztivál nem kapott állami támogatást, holott az ország egyik legjobb filmfesztiváljának tartja.
Ezt követően a legjobb férfi alakításért járó díjat átvevő Victor Rebengiuc lépett a szípadra, aki felolvasta azt a kiáltványt, amellyel Sergiu Nicolaescu rendező, PSD-s szenátor filmtámogatási javaslata ellen tiltakoznak a TIFF szervezői és elismert román filmkészítők. Nicolaescu tervezetéről a képviselőház a jövő héten fog szavazni, és amint a petícióból kiderül, ezt a filmes szakma képviselői elfogadhatatlannak tartják. „Ha elfogadják a törvénytervezetet, az 15 évvel vetné vissza a romániai filmkészítést” – mondta Rebengiuc. A törvénytervezet értelmében az állami támogatást igénylő alkotók filmtervét elbíráló testületben nem kapnának helyet filmkritikusok, az Országos Mozitársaság (CNC) pedig elfogad/elutasít rendszerben bírálná el a támogatásra váró filmeket, anélkül hogy megindokolná a döntést, ami a petíciót aláírók szerint beláthatatlan következményekkel járna, és a korrupciót segítené elő.
Az aláírók között volt Radu Muntean, Alexandru Solomon, Alexandru Baciu, Ada Solomon, Tudor Giurgiu, Oana Giurgiu, Maria Popistaşu, Radu Gabrea, Victoria Cociaş, Cristi Puiu, Anca Puiu, Florin Şerban és Andrei Ujică is, de Tudor Giurgiu felkérésére minden filmes szakember és színész a színpadra ment, aki ellenzi az új törvénytervezetet, így a színpad csaknem megtelt az elégedetlenekkel. Giurgiu a gálaest végén a külföldi meghívottakat is felkérte, hogy írják alá a tiltakozást, mert szerinte „a román politikum jobban fél az elismert európai alkotóktól, mint a hazaiaktól”.
| Transilvania Trófea (fődíj): Anocsa Szuvicsakornpong (Mundane history, Thaiföld). Legjobb rendezés: Călin Peter Netzel (Medalia de onoare, Románia–Németország). A zsűri különdíja: Noud Heerkens (Last Conversation, Hollandia). Legjobb színészi alakítás: Ozana Oancea (Felicia, înainte de toate, Románia), Victor Rebengiuc (Medalia de onoare). Legjobb operatőr: Magnus Nordenhof Jonck (R, Dánia) Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díja: Sebastian Lelio (Navidad, Chile–Franciaország). Közönségdíj: Daniel Sanchez Arelavo (Gordos, Spanyolország). Kiválósági díj: Liviu Ciulei. Életműdíj európai művésznek: Wim Wenders. Életműdíj román művésznek: Dorina Lazăr. Legjobb román nagyjátékfilm: Florin Şerban (Eu când vreau să fluier, fluier). Legjobb román rövidfilm: Adrian Sitaru (Colivia). Legjobb román debüt (színészi alakításért): Ozana Oancea (Felicia, înainte de toate) |
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.