Hirdetés

TIFF: Kínai védelem tíz év után

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A következő filmemet biztosan nem Romániában forgatom. Már unalmas, hogy mindenki itt akar filmet készíteni, a román újhullám alkotásainak sikerei óta – nyilatkozta Hajdu Szabolcs magyarországi rendező, a TIFF zsűritagja a rendezvény Magyar Napjának sajtótájékoztatóján, Kolozsváron. „Nagyon sok kalandor forgat itt, akik csak közhelyeket filmeznek, sok rendező pedig pusztán azért hozza ide a stábját, mert itt kevesebb pénzből tudja megvalósítani az elképzeléseit” – tette hozzá.

2009. június 04., 10:182009. június 04., 10:18

A rendező – akit egyébként többek között a Fehér tenyér révén ismerhet a filmkedvelő közönség – elmondta azt is: nagy hatással volt rá mind a román színház, mind a 70–80-as évek román filmjei. „A román filmgyártás nemcsak annak köszönheti színvonalát, hogy az alkotók jól választják meg a témát, hanem annak is, hogy olyan médiumok játszanak ezekben az alkotásokban, akik hitelesen, és rendkívüli érzékenységgel jelenítik meg a történeteket a vásznon” – fogalmazott Hajdu Szabolcs.

A Magyar Nap kuriózumának számít, hogy tíz év után bemutatták Tompa Gábornak, a kolozsvári színház rendezőjének egyetlen nagyjátékfilmjét, a ’98-as Kínai védelmet, mely az 1999-es berlini fesztiválon is szerepelt.

„Bár magyar–román koprodukcióról van szó, amit az állam is támogatott anyagilag, a filmnek ez idáig nem volt hivatalos romániai bemutatója” – mondta el Tompa, aki úgy tudja, a bemutató azért maradt el, mert a film jogait birtokló vállalat nem teljesítette megfelelően kötelezettségeit a román filmes szervezettel (CNC) szemben.

A rendező, aki egy tíz évvel ezelőtti interjúban azt nyilatkozta, hogy a film volt az első szerelme a rendezésben, ma már érdekes kirándulásnak tekinti a Kínai védelmet, melyet a filmezés világában tett. Hozzátette: elképzelhető, hogy a film ma már nem éri el ugyanazt a hatást, mint amit tíz éve ért volna el.

Lali szerencsés lakomái
Ugyancsak a Magyar Nap keretében mutatták be a kolozsvári Bánffy-palotában Bréda Ferenc Lali lakomái című könyvét, mely a Bahrtalo! – Jó szerencsét! című film gábor cigányát énekli meg. Bréda elmondta, régi ismeretség fűzi Gábor Lajoshoz (Lali), akit nagyon karizmatikus embernek tart. Az író élcelődve mesélte, hogy voltak ínségesebb idők, mikor a napi cigarettára sem mindig tellett. Viszont Lalival akárhányszor találkozott, boldog volt és elégedett. Ilyenkor mindig elmesélte, hol és mit evett – innen a könyv címe. Ugyanitt a rendező és a film főszereplőinek jelenlétében a Bahrtalo! DVD-változatát is bemutatták, mely két hónapon belül kapható lesz az üzletekben. Szántai János – aki a film szövegének románra fordítását végezte – megjegyezte: még mindig maradt öt művészeti ág, amely még nem dolgozta fel a „Lali-jelenséget”.

Tompa elmondta, felmerültek további filmek forgatásának lehetőségei, például Parti Nagy Lajos Hősöm tere című regényének filmes adaptációja is szóba került, de színházi munkája mellett nem maradt ideje és energiája egy új filmhez szükséges támogatások megszerzésére.

Lakatos Róbert, a TIFF versenyprogramjában szereplő Bahrtalo! – Jó szerencsét! című mű rendezője kifejtette, reméli, egyre több magyar–román koprodukcióban készült film lát majd napvilágot a jövőben.

Basa Annamária, a Magyar Filmunió (MFU) képviselője elmondta, reprezentatív minden korosztályt kielégítő filmcsokrot próbáltak beválogatni a Magyar Nap programjába. A szervezet egyébként a magyar filmek külföldi népszerűsítését végzi, több mint 300 európai filmes rendezvénnyel állnak kapcsolatban, és évente csaknem ezer vetítést szerveznek külföldön.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés