Román film nyerte a jubileumi évfordulót ünneplő, idén 15. alkalommal megszervezett, vasárnap zárult kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) fődíját, a Transilvania Trófeát: a nemzetközi filmes szakemberekből álló zsűri a versenyszekcióban szereplő tizenkét film közül Bogdan Mirică Kutyák (Câini) című alkotását találta a legjobbnak.
2016. június 05., 20:122016. június 05., 20:12
A 15 ezer eurós pénzjutalommal járó kitüntetést a rendezőnek Corina Şuteu művelődésügyi miniszer adta át a TIFF szombat esti, a Nemzeti Színházban tartott díjátadó gáláján. A zsűri indoklása szerint a Kutyák egyedi mozis kifejezésmódjának és a nagyszerű alakításoknak köszönhetően érdemelte ki a fődíjat. Mint rámutattak, a film ugyan folyamatosan fenntartja a feszültséget, eközben mégis sikerül abszurdnak és szórakoztatónak lennie.
Cannes-ban is sikerrel szerepelt a nyertes
A Kutyák egyébként Bogdan Mirică első nagyjátékfilmje, amely az idei cannes-i filmfesztiválon is sikerrel szerepelt, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) szekcióban ugyanis elnyerte a nemzetközi filmkritikus-szövetség elismerését, a FIPRESCI-díjat. A film főszereplője Roman (Dragoş Bucur), aki egy dobrudzsai faluba érkezik, hogy eladja a néhány hónappal korábban elhunyt nagyapjától örökölt telket. A fiatalember azonban egyre különösebb dolgokkal szembesül, míg végül kiderül, hogy nagyapja egy helyi gengszter volt, így az egyszerűnek indult eladási folyamat hirtelen irányt vált. A filmet szeptembertől vetítik a romániai mozikban. A TIFF zsűrijének tetszését Avishai Sivan Tikkun című filmje is elnyerte, az izraeli alkotásnak ítélték ugyanis a legjobb rendezésért járó, 5000 eurós pénzjutalommal járó díjat. Az indoklás szerint a film különlegessége az, ahogyan bemutatja „a vallásosság és az élet igazságának keresése közötti harcot”.
Lenyűgözte a közönséget Sophia Loren
A szombati díjátadó gálán a legnagyobb sztár kétségtelenül Sophia Loren olasz filmszínésznő volt, akit az idei TIFF-en életműdíjjal tüntettek ki. A közönség által ovációval fogadott díva olaszul mondott köszönetet az elismerésért, és megígérte, hogy jövőre is eljön Kolozsvárra.
A gálán Orosz Lujza színművészt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagját is életműdíjjal tüntették ki. A művésznő nem volt jelen személyesen a rendezvényen, így videoüzenetben mondott köszönetet az elismerésért. A nemzetközi mozi terén elért eredményeiért ugyanakkor kitüntetésben részesült Iain Smith filmproducer, aki többek között az idei fesztiválon a Főtéren bemutatott Mad Max – A harag útja című filmen is dolgozott.
Meglepetésdíjban részesült Cristi Puiu
A seregszemle szervezői egy meglepetésdíjat is átadtak: Cristi Puiu filmrendező vehette át a 15. Transilvania Trófeának elnevezett kitüntetést Mihai Chirilov művészeti igazgatótól. Chirilov úgy fogalmazott: Puiu – aki már a fesztivál első kiadásától kezdve a TIFF „barátja”, rendszeresen részt vesz a rendezvénysorozaton – egyrészt azért érdemel kitüntetést, hogy továbbra is kiváló filmeket rendezzen, ugyanakkor nem lehet szó nélkül hagyni azt sem, hogy a seregszemle 15 éve alatt neki, illetve Sieranevada című filmjének sikerült kiváltania az egyik legerőteljesebb reakciót a nézőkből.
Elismerések a 15. TIFF-en
Transilvania Trófea – a legjobb film: Kutyák (Câini, Románia).
Különdíj – a 15. Transilvania Trófea: Cristi Puiu filmrendező.
A legjobb rendezés díja: Avishai Sivan (Tikkun, Izrael).
A zsűri különdíja: Rúnar Rúnarsson (Verebek/Sparrows Izland).
A legjobb színészi alakítás: David D’Ingeo (Egy hely az árnyékban/De l’ombre il y a, Franciaország).
FIPRESCI-díj (filmkritikus-szövetség): Gabriel Mascaro (Neon Bull, Brazília).
Közönségdíj: Marina Seresesky (A nyitott ajtó/La Puerta Abierta, Spanyolország).
Életmű- és kiválósági díjak: Sophia Loren, Orosz Lujza és Carmen Galin színésznő, valamint Iain Smith filmproducer.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!