
2013. március 26., 06:552013. március 26., 06:55
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház három előadással és egy rendkívüli zenei eseménnyel ünnepli idén a világnapot. A szerdára szervezett eseménysorozat délután 14 órától éjfél utánig tart. Elsősorban a fiataloknak szól a Cimborák Bábszínház Kire ütött ez a gyerek? című produkciója, melyet 14 órától láthatnak az érdeklődők a bábstúdióban, Nagy Kopeczky Kálmán rendezésében. A Janikovszky Éva művei alapján készülő bábelőadásban a tizenévesek, a kamaszok korosztályát próbálja megszólítani a színház, a világnapi előadás érdekessége pedig az lesz, hogy a nézők egy része a kulisszák mögé is beülhet, és a háttérből figyelheti a színészek munkáját. 17 órától kezdődik a kamarateremben Mátray László Egy őrült naplója című egyéni előadása, amely Gogol azonos című elbeszélése nyomán készült. Este 19 órától a Zakariás Zalán által rendezett, rendkívüli közönségsikernek örvendő Tesztoszteron című vígjátékot láthatják újra a szentgyörgyi érdeklődők a színház nagytermében berendezett stúdiótérben. Andrzej Saramonowicz darabja a férfiasság karikatúrája. A történet egy vendéglőben játszódik, ahol különös körülmények folytán találkozik hét férfi, és miközben közösen elfogyasztanak néhány pohár italt, egyre több titkot árulnak el magukról és nőkkel való viszonyaikról. A világnapi programot egy rendkívüli zenei esemény zárja, első koncertjét tartja ugyanis a Tamási Áron Színház művészeiből álló Tesztoszteron Zenei Alakulat a színház előcsarnokában. A koncert, melynek keretében a társulat valamennyi színésze fellép, este 22 órától kezdődik, és sok meglepetést tartogat a közönségnek.
A Csíki Játékszínben szerdán 19 órától a Karnebál című előadást tűzik műsorra. A csíkszeredai intézmény hónap elején bemutatott produkciója Caragiale D’ale carnavalului című művének Parti Nagy Lajos által átdolgozott változatából készült. A szerdai előadás előtt Bogdán Zsolt csíkszeredai származású, Kolozsváron dolgozó színművész olvassa fel a világnapi üzenetet, amelyet idén Dario Fo, Nobel-díjas olasz drámaíró, rendező, díszlet- és jelmeztervező fogalmazott meg.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház is egész napos programsorozattal ünnepel holnap. Az intézményben 11 és 16 óra között minden órában Kulisszatúrára kerül sor, a a színház előcsarnokában pedig megnyit a Figura kávézó, ahol díszlet-, jelmez-, kellék- és plakátkiállítás, valamint plakát- és szórólapbörze várja az érdeklődőket, a Yourlivingroom elnevezésű teremben pedig napközben korábbi népszerű előadásokat vetítenek. Délután 17 órától Moşu Norbert-László, a társulat színészének Az iduri szörny című drámájának felolvasó-színházi bemutatójára kerül sor. A mesejáték a József Attila Kör által meghirdetett Add ide a drámád elnevezésű pályázat egyik nyertes darabja volt 2012-ben. Este 7 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Bernarda Alba háza című vendégprodukcióját tekinthetik meg az érdeklődők.
Csakúgy mint a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Szatmárnémeti Északi Színház is nyílt napot szervez március 27. tiszteletére, amelynek keretében 14 és 16 óra között várják az érdeklődőket, akik körbejárhatják az intézményt, és betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.