Hirdetés

Terra Siculorum: telt házas koncertek három városban

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Egy héten keresztül telt ház előtt zajlottak a Terra Siculorum elnevezésű, harmadik Nemzetközi Klasszikusgitár-fesztivál székelyföldi koncertjei. A neves gitárművészeket felsorakoztató rendezvény idején mesterkurzusokat és idén először versenyt is szerveztek.

2010. április 20., 09:182010. április 20., 09:18

Harmadik alkalommal került megrendezésre a múlt héten a Terra Siculorum Nemzetközi Klasszikusgitár-fesztivál, amelynek keretében több székelyföldi városban, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is tartottak koncerteket. A koncertek nagyobb részét, a mesterkurzusokat és a versenyt Székelyudvarhelyen tartották, ahol a főszervező Harmonia Cordis Egyesületen kívül a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola és a Székelyföldi Filharmónia is segédkezett a fesztivál programjainak lebonyolításában.

A gitárfesztiválra 10 országból érkeztek meghívottak és versenyzők is, hiszen idén először szerveztek versenyt, melyre életkortól függően négy kategóriában indulhattak a gitárosok: az A csoportban 12 éves korig mérkőztek meg a gyerekek, a B csoportban a 12–14 éves korosztály zenélt, mindkét kategóriában Ciapi Alecu lett az első helyezett. A C csoportban, a 15–18 évesek versenyén Cseresznye Dóra, míg a D kategóriában, ahol korhatár nélkül jelentkezhettek az érdeklődők, Leaţă Eduard nyerte el az első díjat.

Derzsi Dénes, a verseny egyik zsűritagja szerint nagyon erős volt a mezőny, ugyanis az ország jelentősebb klasszikusgitárt oktató intézményei mind képviseltették magukat, így Kolozsvárról, Bukarestből, Iaşi-ból és Marosvásárhelyről is érkeztek fiatalok. „Kifejezetten elégedett vagyok a verseny eredményeivel, mert nemcsak a diákok tanárai alkották a zsűrit, hanem egy szegedi gitártanárt, Bozoki Andreát is meghívtak. Az ő ötlete alapján a tanárok nem pontozhatták a saját tanítványaikat, aminek köszönhetően igazságos döntés született” – részletezte lapunknak Derzsi. Az udvarhelyi szervezők örömére mind a négy kategóriában udvarhelyi versenyző lett a harmadik helyezett: Szcsotka Zalán, Ladányi Lóránt, Czegő Krisztina és Karácsony Bernadett.

A vasárnap esti gálaműsor a gitárverseny díjátadójával kezdődött, majd a Székelyföldi Filharmóniával közösen koncertezett a szervező, Beke István Ferenc, ezt követően pedig a görög Dimitrisz Dekavallasz. A karmester ezúttal Mihaela Cesa-Goje volt.

„Nagy elégtétel számomra, hogy mindennap tele volt a nézőtér. Persze voltak szervezési bakik is, de szerencsére a közönség ezt nem érzékelte” – mondta el a díjátadó gála után Beke. Kérdésünkre, hogy mi alapján választotta ki a meghívottakat, Beke elmondta, hogy a fesztivál fellépői már mind világsztárok, vagy a legnagyobb nemzetközi versenyek győztesei. A neves meghívottak koncertjeinek és a színvonalas versenynek köszönhetően az egy héten át, három helyszínen zajlott fesztivál Beke szerint Románia legnagyobb gitárfesztiváljává nőtte ki magát.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés