
A török hódoltság korából származó település nyomai az alsóvárban Visegrádon
Fotó: Várkapitányság - Mátyás Király Múzeum, Nemzeti Régészeti Intézet
Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon – közölte a magyarországi Nemzeti Régészeti Intézet a közösségi oldalon.
2024. május 10., 16:592024. május 10., 16:59
Amint az intézet képviselői részletezik, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során a Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt. A feltárt főoltár előtti kripta környékén nemcsak a szentély leomlott későgótikus boltozatának darabjait hozták a felszínre, hanem egy több száz évvel ezelőtti összecsapás nyomait is.
A ferences templom feltárása a korábbi teniszpálya területén
Fotó: Várkapitányság - Mátyás Király Múzeum, Nemzeti Régészeti Intézet
A rekonstrukciót a falakra veszélyes invazív növényzet eltávolítása és a 3D lézer szkenneléssel elvégzett felmérés mellett régészeti feltárások előzik meg. Tavaly az egykori királyi palota közelében találtak rá egy 700 éves, aranyozott, ruhakapocs párra, melynek tulajdonosa Piaszt Erzsébet királyné, I. Károly (Róbert) hitvese is lehetett, ugyanis a feltárt épület feltehetően az ő házának épült.
A réztál, amelynek felületén fegyverek által ejtett mélyedések láthatók
Fotó: Várkapitányság - Mátyás Király Múzeum, Nemzeti Régészeti Intézet
Idén márciusban folytatódott Visegrád történetének legnagyobb szabású kutatása, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának és Nemzeti Régészeti Intézetének szakemberei végeznek a Várkapitányság megbízásából. A munka során először a török hódoltság korából származó település nyomaira bukkantak az alsóvárban.
Török temetkezési helyszín található a visegrádi fellegvár alatt
Fotó: Várkapitányság - Mátyás Király Múzeum, Nemzeti Régészeti Intézet
Érdekesség, hogy az oszmánok által használhatott épületekben többségében hamisított érmék voltak, melyek közül figyelmet érdemel egy 17. századi francia ezüst Écu megbarnult másolata. Feltártak a fellegvár kaputornyánál egy feltehetően török temetkezési helyszínt és egy ovális alakú beomlott boltozatú kemencét is, ezek az előkerült leletanyag alapján az 1680-as évek környékére datálhatók.
A régészek számára legígéretesebbnek a királyi palota szomszédságában található teniszpálya feltárása bizonyult, ahol egykor a Zsigmond király alapította ferences kolostor állt. Már az első napon megtalálták a templom maradványait, majd a főoltár előtt egy kripta is előkerült, amelyre ráomlott a szentély több mint száz darab későgótikus boltozati bordája. A beomlott kripta törmelékei között három holttest csontmaradványa feküdt. A mellettük talált tárgyak – például egy sarkantyú és számos ólom puskagolyó – alapján, feltehetően katonák lehettek.
Előkerült leletek
Fotó: Várkapitányság - Mátyás Király Múzeum, Nemzeti Régészeti Intézet
Vélhetően 1544 után omolhatott be, amikor Visegrád oszmán-török kézre került, évszázadokra eltemetve a királyi vár egykori gazdagságának és pusztulásának emlékeit, melyeket a régészek ásója hozott ismét napfényre.
A főoltár előtt egy kripta is előkerült
Fotó: Várkapitányság - Mátyás Király Múzeum, Nemzeti Régészeti Intézet
A Visegrád Reneszánsza program keretében a következő években nemcsak az alsóvár és a Salamon-torony, a völgyzárófal és a vízibástya rekonstrukciója valósul meg, de a visegrádi fellegvár és a királyi palota is megújul.
A munkálatok több ütemben valósulnak meg, hogy a rekonstrukció idején is látogatható legyen a fellegvár, az alsóvár és a királyi palota egy része.
A szentély boltozati bordái
Fotó: Várkapitányság - Mátyás Király Múzeum, Nemzeti Régészeti Intézet

Újabb római kori falmaradványt tenne a nagyközönség számára is láthatóvá az önkormányzat Kolozsvár belvárosában – jelentette be hétfőn Emil Boc polgármester, aki szerint a napokban talált lelet a dák-római folytonosságot bizonyítja.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.
szóljon hozzá!