
A hetedhét határt megjárt Hétfejű tündér után ezúttal a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház másik házi tündére, a Csomótündér kel útra.
2015. február 09., 19:502015. február 09., 19:50
A színház legfrissebb gyerekelőadását február 10. és 12. között két partiumi és egy vajdasági városban mutatják be.
„Van a világon egy csomó tündér, ezt mindenki tudja. Tavasztündérek, konyhatündérek, villamosvezető-tündérek. De Csomótündér csak egyetlen egy volt” – írja Gimesi Dóra, akinek nemrég megjelent kötetéből Fekete Ádám dramaturg és Bereczki Csilla rendező munkája révén született meg a temesvári magyar színház (gyerek)előadása.
Az alkotók elmondása szerint az előadás olyan emberi, társadalmi és párkapcsolati témákat helyez előtérbe, amelyek közvetve vagy közvetlenül a gyerekek életére is komoly hatással vannak.
A Csomótündér összetett színházi nyelven szól gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt, a báb- és a drámai színház eszközeivel élve.
Az előadás rendezője, Bereczki Csilla és látványtervezője, Miareczky Edit több éve összeszokott csapatként dolgozik együtt olyan előadások létrehozásában, amelyek jóval túlmutatnak a bábszínház ismert formáin és világán.
A szervezők február 10-én Szabadkán, a szabadkai Gyermekszínházban, 11-én Nagyváradon a Szigligeti Színház Arcadia Stúdiójában, 12-én pedig Szatmárnémetiben várják az érdeklődőket.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!