
Fotó: Krónika
A zsűri értékelésében az újságírói szabadegyetemmel egybekötött fesztivál nemcsak mennyiségi, hanem minőségi gyarapodást is hozott. Annak jeleként, hogy az elbírálók komolyan veszik a minőségi kritériumokat azon kategóriákban, ahol a benevezett anyagok nem ütötték meg a mércét, a héttagú bírálóbizottság nem osztott díjat.
„Évről évre egyre több értékes alkotás érkezik be. Célunk minél magasabbra emelni a színvonalat, ezért inkább eltekintünk néhány díj kiosztásától, mintsem hogy a középszerűséget bátorítsuk” – magyarázta lapunknak Corin Ruja-Ceauşescu szervező. Az egyhetes rendezvény igazgatója, a Simfest szülőatyjának számító Ioan Ceauşescu szintén elégedetten nyilatkozott, a fesztivál sokszínűségét emelve ki erényként.
Mind a zsűri különdíja, mind a fesztivál nagydíja a román közszolgálati televízió, az RTV vidéki stúdiójához került. Előbbit a temesvári Veronica Mihocnak ítélték, aki a szervátültetésről készített dokumentumfilmet, míg az utóbbit a iaşi-i Violeta Gorgos kapta meg, aki a Szex a Szovjetunióban című alkotásával nyerte el a Simfest legrangosabb kitüntetését.
A díjazottak között a magyar nyelvű televíziózás képviselői is ott voltak: a bukaresti magyar nyelvű adás szerkesztője, Simonffy Katalin a legjobb forgatókönyv kategóriában kapott elismerést azért a tízrészes, a Katyi Antal által vezetett marosvásárhelyi Pentaton Stúdióval készített dokumentumfilmjéért, amely a Teleki Téka féltve őrzött kincseit mutatja be. „Valóságos élmény volt ezt a filmet Deé Nagy Anikó és Gálfalvi Irma szaktanácsadók segítségével forgatni, hisz olyan értékes, régi könyvek kerülhettek a kezünkbe, amit »közönséges halandó« még csak meg sem tekinthet” – idézte fel a filmkészítés periódusát Simonffy. A tévés szakember számos játékfilmes elemet illesztett a dokumentumjellegű alkotásba, amit nemcsak a marosvásárhelyi zsűri, hanem korábban több fesztivál bírálóbizottsága is méltányolt. A könyvtár gyűjteményes anyagáról forgatott filmnek az idén készült el a román, illetve az angol változata. Szerzője reméli, hogy ezáltal minél szélesebb körben ismerhetik meg Marosvásárhely eme kincsét.
Az udvarhelyi Konnert Film képviselője, Fazakas Szabolcs a Székelyderzs éléskamrája című, 42 perces alkotásával a legjobb helyi televízió vagy független alkotó által készített dokumentumfilm kategóriájában nyert. A fiatal szerző a derzsiek évszázados szalonnatárolási szokását mutatja be. „A film tulajdonképpen a helybéliek becsületéről szól, hisz valamennyien a vártemplom bástyájában tartják a szalonnát, és senki sem nyúl a máséhoz. Aki mégis megteszi, azt a közösség megbünteti” – mesélte Fazakas. A szerző úgy érzi, a film pergő iramú dinamikájával, adatgazdagságával és a szereplők nyílt, ízes humorával nyerte meg a zsűri tetszését.
A nyertes alkotását jellemző Stroia Annamária, a Román Televízió marosvásárhelyi munkatársa csak anynyit árult el, hogy filmjében egyszerűen önmagát adta. A multimédia kategóriában díjazott alkotásban a szerző a színek játékával teremtett hangulatos alkotást.
(fotó: Új Magyar Szó)
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.